Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Eastman Kodak leáll a digitális fényképezőgépek, a zsebkamerák és a digitális képkeretek gyártásával - írta pénteken a The New York Times című amerikai napilap.
A vállalat tömegek számára tette elérhetővé a fotózást, 1880-ban George Eastman alapította. A Kodakot a Brownie és az Instamatic fényképezőgépeiről, valamit a sárga-vörös dobozba csomagolt filmtekercseiről ismerte meg a világ. A cég azonban az 1980-as évektől nem tudott lépést tartani a japán konkurenciával és nem tért át időben a filmről a digitális technológiára.
Pedig az első digitális fényképezőgépet 1975-ben éppen a Kodak egyik mérnöke, Steven Sasson építette meg, egy a Bell Labsnél hat ével korábban kifejlesztett elektronikus szenzorra alapozva. Ez kenyérpirító nagyságú készülék volt, amely fekete-fehér felvételeket tudott készíteni, 0,1 megapixeles felbontásban.
Az 1990-es években a rochesteri központtal (New York állam) működő cég 4 milliárd dollárt költött annak a fényképezőgép-technológiának a kidolgozására, amelyet ma a legtöbb mobiltelefonban lehasználnak. A Kodaknak a filmhez való makacs ragaszkodása megadta az esélyt a Canonnak és a Sonynak az előzésre. A cégnek a pozícióit féltő, korábban igen jövedelmező analóg részlege azonban a digitális fényképezés általánossá válása miatt, alig egy évtized leforgása alatt, megszűnt létezni.
A Kodak, amely januárban kért csődvédelmet, a jövőjét a fotónyomtatókban, a nagysebességű, tintasugaras nyomdagépekben, a munkafolyamat-szoftverekben és a csomagolásban látja. A cég azt tervezi, hogy 2012 első felében leáll a termeléssel és más társaságoknak adja el a licenceit. A fotózásról a cég a nyomdaiparra áll át, és a profilváltástól évi 100 millió dolláros megtakarítást vár. A Kodaknál nem mondták meg, hogy hány alkalmazottól készülnek megválni, csak annyit, hogy az elbocsátások költségeit 30 millió dollárra becsülik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.