Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Úgy tűnik, sikerült elvi megoldást találni a a munkaerő-kölcsönző cégek bérkompenzációval kapcsolatban felvetődött problémáira; jelenleg a technikai részletek kidolgozása folyik − mondta a Napi Gazdaságnak Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (SZTMSZ) elnöke.
A hatályos Munka törvénykönyve szerint a kölcsönzőknek az esélyegyenlőség jegyében ugyanazon juttatásokat kell biztosítaniuk, amelyeket a fogadó cégnél azonos munkakörben dolgozók megkapnak. A kölcsönzött dolgozónál azonban a kölcsönző cég és a megrendelő megosztva gyakorolja a munkáltatói jogokat. Egy-egy kölcsönző pedig több, eltérő helyzetben lévő cégnek szolgáltat, ezért ha csak az egyik partnere nem tudja vagy akarja teljesíteni az elvárt béremelést, akkor a szolgáltató és a többi partnere sem tudja igénybe venni valamennyi előnyét annak, ha minden dolgozó esetében teljesítik az elvárt emelést – írja a Napi Gazdaság.
A megállapodás megszületéséig a munkaerő-kölcsönzők többféle megoldásban gondolkodtak. A saját alkalmazású dolgozóknál többnyire megadták a szükséges emeléseket, a kikölcsönzött dolgozóknál azonban változatos a kép. Akad olyan vállalkozás, amelyiknél kivártak a tavalyi nettók szinten tartásának biztosításával, de a cégek egy része megadta az emelést. A minimálbér és a garantált bérminimum növelése a bérkompenzációval együtt jelentősen emeli a munkaerő-kölcsönzési árakat, ami a keresleti oldal igényeit is visszafogja.
A nemzetgazdasági tárca pénteki közleménye szerint a kormány rövidesen megtárgyalja a bérkompenzációs pályázat kiírásához szükséges jogszabály-módosításokat, a kormány elé kerülő javaslatban pedig várhatóan szerepel majd a munkaerő-kölcsönzők bérkompenzációs nehézségeinek megoldására az érintettek bevonásával kidolgozott tervezet. Köves Balázs, az SZTMSZ alenöke a Napi Gazdaság Online-nak elmondta, ezzel várhatóan olyan diszkriminációmentes megoldás születik, amely révén a munkaerő-kölcsönző cégek is maradéktalanul végrehajthatják a törvényben meghatározottakat. A szervezet szerint a megállapodás konkrét pontjai március elején kerülhetnek a parlament elé.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.