Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Tavaly 50 gyógyszer-kiskereskedelemmel foglalkozó társaság ellen indult felszámolás, ami a teljes piac 2 százalékát jelenti. Idén a dupláját is elérheti ez a szám, ha a trend folytatódik, és akár a lakossági gyógyszer-ellátás is veszélybe kerülhet.
Az elmúlt évben éppen annyi patikát működtető cég ellen indult felszámolás, mint az azt megelőző két évben összesen. Idén az első nem egész két hónapban pedig annyi cég ellen indult felszámolás, mint a 2008-as évben. Ha ez a tempó fennmarad az év egészére, az ismét rekordszámú eljárást fog eredményezni, és akár a társaságok számának 5 százalékos csökkenésével járhat.
Az Opten adatai szerint a gyógyszer-kiskereskedelemmel foglalkozó cégek 2 százaléka ellen indult felszámolás 2011-ben, egy százalékuk végelszámolással távozott a piacról. Összesen 2248 társaság működött tavaly e területen, 122 ellen indult végrehajtás az év során. Új cégeket is alapítottak, szám szerint 46-ot, de ez nem tudta ellensúlyozni a kivonulókat. Jelenleg valamivel több, mint 2400 vállalkozás tevékenykedik a piacon, ezek összesen 14200 embernek biztosítanak munkát.
Összes cég (db) | Felszámolások (db) | |
2007 | 2194 | 2 |
2008 | 2327 | 7 |
2009 | 2445 | 17 |
2010 | 2508 | 33 |
2011 | 2448 | 50 |
2012* | 2413 | 14 |
* Február 24-ig, nem teljes év | ||
Forrás: Opten |
Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint a gyógyszertárak negyede már most is veszteségesen működik, a körbetartozás mértéke pedig meghaladja az ágazat éves árrésbevételének háromnegyedét. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján nemcsak 2012-ben csökkennek a gyógyszertámogatások, de 2013-ban és 2014-ben is további megtakarításokra kell számítani.
A Széll Kálmán terv erre az évre 100 milliárdos, 2013-ra és 2014-re 120-120 milliárdos megtakarítást irányoz elő, ez Hankó szerint a gyógyszertámogatás 30 százalékos visszaesését jelenti. Hankó szerint a támogatás csökkenése miatt az elmúlt négy évben megszűnt cégek fele tavaly zárt be, ha ez a trend folytatódik, veszélybe kerül a lakossági gyógyszerellátás.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.