EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Németországban elbocsátja csaknem 12 ezer dolgozóját és bezárja 2400 üzletét a csődvédelem alatt álló Schlecker drogériahálózat.
Az egykori piacvezető fennmaradását csak ezzel a radikális, az üzlethálózatot és az alkalmazotti állományt egyaránt nagyjából megfelező lépéssel lehet biztosítani - indokolta a döntést szerdán Anrndt Geiwitz csődgondnok. A megszorítás révén "jó eséllyel" megmarad 13 500 dolgozó munkahelye és közel 3 ezer Schlecker drogéria - tette hozzá.
Az 50 éve családi vállalkozásként indult cég fénykorában több mint 10 ezer üzletet működtetett Németországban. A vállalat 2006 óta veszteséges, csak tavaly bő ezer boltot kellett bezárnia, éves vesztesége pedig 200 millió euró volt.
A Schlecker azért került válságba, mert nem fejlesztette üzleti modelljét és nem korszerűsítette hálózatát. A márka megmaradt a nyolcvanas-kilencvenes évek színvonalán, míg a feltörekvő versenytársak a modern, kényelmes üzletekben az illatszerek és háztartási szerek mellett egy sor szolgáltatást és "életérzést" is kínálnak a vásárlóknak - emelik ki megfigyelők.
A Schlecker végül az idén januárban csődvédelem alá került. A tervek szerint a társaság Ihr Platz elnevezésű drogériahálózatát leválasztják és értékesítik. A 600 drogériát üzemeltető leányvállalattal és a külföldi érdekeltségekkel együtt a cég 32 ezer embert foglalkoztat. A leépítés és az Ihr Platz eladása után megmaradó üzletlánc üzemeltetéséhez befektetőt keresnek a Rotschild bankház közreműködésével. A szanálás révén a cég gazdálkodása már áprilistól kiegyensúlyozott lehet a csődgondok reményei szerint.
A drogérialánc 2006 elején jelent meg a magyar kiskereskedelemben, 2010 végén pedig úgy döntött, kivonul a piacról. Akkor országszerte 22 üzlete volt, ebből 12 Budapesten, míg a piacvezetőknek, az ugyancsak német dm-nek és Rossmann-nak már több száz. A Schlecker végül 2011 elején vonult ki a magyar piacról.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.