Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Magyar Telekom Nyrt. nyerte meg a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a XI. Kerület, Újbuda Önkormányzata gazdasági-műszaki ellátó szolgálatának földgázszállításra meghirdetett tenderét − derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (TED).
A Fővárosi Állat- és Növénykertnek négy pályázó közül a telekommunikációs cég tette a legalacsonyabb árajánlatot, amit elektronikus árlejtést alkalmazva választottak ki – adta hírül a Napi Gazdaság Online. Idén júliustól 2014. július elsejéig összesen 600,2 ezer köbméter gázt szállíthat a cég, nettó 128,2 millió forintért. Az újbudai önkormányzatnak legfeljebb 400 ezer köbmétert szolgáltat 2012. december végéig, nettó 60 millió forintért. A közbeszerzésen a Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt.-t előzte meg ajánlatával a Telekom.
A telekommunikációs társaság 2010 márciusában jelentette be, hogy földgáz- és áram-viszontértékesítésbe kezd, első lépésben meglévő ügyfelei számára, kapcsolt termékként kínálva ezeket. A cég jelenleg az egy fogyasztási hellyel rendelkező, egyetemes szolgáltatásra jogosult nem lakossági ügyfeleinek 5 százalékos kedvezményt nyújt a mindenkori érvényes áram- és gázdíjból.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.