Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Fővárosi Önkormányzat múlt ősszel hirdetett nyertest a csepeli szennyvíztisztító kapcsolódó beruházásának tervezésére, kivitelezésére kiírt közbeszerzésen, amelyet a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) újraértékeltetett, most az újraértékelésről mondta ki a KDB azt, hogy jogsértő, és ezért egymillió forintra bírságolta az ajánlatkérőt - a határozat a Közbeszerzési Hivatal honlapján jelent meg.
Az elvégzendő munka a csepeli hálózatfejlesztés volt, amelynek keretében több mint 40 kilométer gravitációs szennyvízcsatornát kellett megtervezni és lefektetni. A munka becsült ellenértékét 21 millió 215 ezer euróban - mai árfolyamon több mint 6 milliárd forintban - határozta meg a főváros mint ajánlatkérő.
A felhívásra 3 ajánlat érkezett. A SADE Kft. és a Colas-Alterra Zrt. közös ajánlatában 20 millió 508 ezer euró ellenérték szerepelt, a Porr Kft. és a Kelet-Út Kft. 15 millió 294 ezer, míg a Strabag-MML Kft., a Magyar Aszfalt és a Penta Kft. 19 millió 980 ezer forintért vállalta a munkát.
Az ajánlatkérő kirívóan alacsonynak találta a Porr Kft. és a Kelet-Út Kft. ajánlatát, ezért magyarázatot kért az árra. A magyarázatban az szerepelt, hogy a Porr AG - mint Ausztria egyik nagy cége - a nagy mennyiségű vásárlás miatt olcsón kapja az építőanyagot, és saját gépekkel rendelkezik a konszern, nem kell azokat drágán bérelnie.
Az ajánlatkérő a Strabag-MML Kft., a Magyar Aszfalt és a Penta Kft. ajánlatát nyilvánította nyertesnek, míg a Porr Kft. és a Kelet-Út Kft. - legolcsóbb - ajánlatát érvénytelennek mondta ki, ez ellen a konzorcium a KDB-hez fordult. A döntőbizottság kimondta az ajánlatkérő jogsértését, és újraértékeltette a tendert.
A második értékelés nyertese a Porr Kft. és a Kelet-Út Kft. konzorciuma lett, ezt a döntést viszont a korábbi nyertes Strabag-MML Kft., a Magyar Aszfalt és a Penta Kft. konzorciuma nem fogadta el, és a KDB-hez fordult. Előtte azonban meg akarta vizsgálni a nyertes ajánlatot, de az azt beadó konzorcium - faxon - letiltotta a betekintést, mondván, hogy az ajánlat üzleti titkot tartalmaz.
A KDB nem fogadta el a nyertes azon érvelését, hogy a konszernen belüli elszámolóárakat alkalmazza a gépköltségnél, mivel az nem felel meg a magyar közbeszerzési törvény előírásának. A gépek szállítási költségét pedig nem tartalmazta az ajánlat. Az üzleti titkot az ajánlaton belül elkülönítetten kell kezelni már a beadáskor, utólag nem mondható a teljes ajánlatról az, hogy üzleti titkot tartalmaz - mondta ki továbbá a KDB.
A másodszori nyertes ajánlatban tervezőként az Uvaterv Zrt. szerepelt, míg a kalkuláció a Főmterv Zrt.-től származott. Önmagában emiatt érvénytelen volt már az ajánlat. A 70 oldalas határozatban több további jogsértést is megállapítottak, így az ajánlatkérőnek újra kell értékelnie másodszor is az ajánlatokat. Ezzel a jogsértések reparálhatók ugyan, de tekintettel a többedik esetre és a magas árra, a KDB egymillió forint bírságot szabott ki az ajánlatkérőre.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.