Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Mol igazgatósága Lámfalussy Sándor helyett Žarko Primorac-ot javasolja a Mol felügyelő bizottságába megválasztani az április 26-án tartandó közgyűlésen - közölte az olajtársaság szerdán.
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója szerint Lámfalussy Sándor több mint egy évtizeden át segítette kimagasló tudásával, nemzetközi tapasztalataival a Mol felügyelő bizottságának munkáját - olvasható a cég közleményében. A professzor kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy vállalat-csoport jelenlegi, meghatározó pozícióját kivívhassa a régióban.
A közlemény szerint Lámfalussy Sándor 1999 óta tagja a Mol felügyelőbizottságának. Korábban 1955 és 1975 között a Banque de Bruxelles-nél dolgozott, kezdetben közgazdászként, majd mint az igazgatóság tagja illetve később az igazgatótanács elnöke.
1976-ban a Nemzetközi Fizetések Bankjához csatlakozott, ahol az ügyvezetés tagjaként és gazdasági tanácsadóként dolgozott, majd 1984 és 1993 között a bank vezérigazgatója volt. 1994 és 1997 júliusa között az Európai Monetáris Intézet, az Európai Központi Bank elődjének elnöke. 2000-2001-ben az Európai Értékpapírpiacok Szabályozásával Foglalkozó Bölcs Emberek Tanácsa elnöke, amelynek ajánlásait az Európai Tanács elfogadta, és amelyeket jelenleg is alkalmaznak. Szakmai pályafutása során oktatott a Yale egyetemen két évig, és több évtizedig a Louvain-i Katolikus Egyetemen (Belgium), amelynek jelenleg nyugalmazott professzora.
Zarko Primorac Horvátország elismert gazdasági szakértője, 1964 és 1981 között több jelentős energetikai vállalatánál volt vezető beosztásban, 1981-től 1984-ig a szarajevói Gazdasági Kamara elnöke, 1984-1992 között az Energoinvest elnökhelyettese majd alelnöke volt. 1992-ben Bosznia-Hercegovina pénzügyminisztere lett, 1993-1997 között pedig az Inzenjerski biro-revizija cég igazgatójaként dolgozott.
1997-2002 között a zágrábi Pricewaterhouse Coopers kiemelt tanácsadója, majd igazgatósági tagja, ezt követően pedig 2003-ig az Erste Bank kiemelt tanácsadója volt. 2002-től a Deloitte Zagreb tiszteletbeli regionális elnöke, és 2012 februárja óta a Hrvatska elektroprivreda d.d. igazgatóságának tagja.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.