Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A cipőkereskedelem még mindig jó üzletnek tűnik: a piacvezető Deichmann 20 százalékkal növelte forgalmát idén. A német hátterű vállalat tizenegy éve jelent meg Magyarországon, jelenleg 82 üzletet működtett, idén 8 új bolt megnyitását tervezi.
A Deichmann Cipőkereskedelmi Kft. tavaly közel 24 milliárd forintos forgalmával 20 százalékos növekedést ért el Magyarországon (2010-ben 19,9 milliárd forint volt a forgalom). Így a Deichmann Cipő továbbra is piacvezető Magyarországon, és megőrizte 2006 óta elfoglalt helyét. A múlt évben 3,6 millió pár cipőt adtak el Magyarországon az egy évvel korábbi 3,17 millió után. Tavaly év végén a Deichmann Cipő Kft. 599 dolgozót foglalkoztatott - ez 50 fővel több, mint 2010-ben.
A cég első magyarországi üzlete 2001-ben nyílt meg Budapesten, 2011 végén 82 üzlettel rendelkezett, ez tízzel több, mint egy évvel korábban. A vállalat 2012-ben nyolc új bolt nyitását tervezi.
A Deichmann-csoport – amelynek központja a németországi Essenben van – Európa legnagyobb, cipőkereskedelemmel foglalkozó kisvállalata, 21 európai országban, valamint az Egyesült Államokban van jelen. A csoportszintű forgalom az árfolyamhatásokat figyelembe véve 4,13 milliárd euró volt (2010-ben 3,93 milliárd euró/nettó: 3,57 milliárd euró), ami 5 százalékos emelkedés. A csoportnak 2011-ben összesen 3175 üzlete működött (2010-ben 2939 üzlet). Világszerte 156 millió pár cipőt adtak el (2010: 152 millió pár). 2011 végén a vállalat kereken 32 500 dolgozót foglalkoztatott, ami mintegy 8,3 százalékkal több, mint 2010-ben. Idén több mint 200 millió eurót kívánnak beruházni a nemzetközi infrastruktúra fejlesztésébe, a csoport vállalatai összesen 190 új üzlet nyitását tervezik.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.