Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Három hónapja van az Est Mediának, hogy előteremtsen 805 millió forintot - írja a Napi Gazdaság, amely szerint a cég kötvénykibocsátásból jutna forráshoz, és ha ez sikertelen, megválik Sziget-részesedésétől.
Eredetileg tegnap járt volna le az Est Mediának az Unicredit Bank felé fennálló 350 millió forintos, valamint a Wallis Asset Management felé fennálló 300 millió forintos tartozása, ám a társaság megegyezett a hitelezőkkel, hogy a kölcsönök lejáratát három hónappal, július 16-ig kitolják - írja a Napi Gazdaság.
Az Est Media ugyan hitelei legnagyobb részétől mostanra megszabadult, ám a fenti tartozások kifizetésére jelenleg nincs forrása a társaságnak. A hiányzó 805 millió forintot − mint az már korábbi tervekben is szerepelt − a Sziget Kft.-ben meglévő tulajdonrészre alapuló kötvény kibocsátásával szeretnék előteremteni, az elképzelések szerint a fesztiválszervező eredményéből, illetve a cégcsoport más médiabevételeiből fizetnék a kötvény kamatait.
Abban az esetben viszont, ha a kötvényt nem sikerül értékesíteni, a társaságnak nem marad más választása, mint megválni a Sziget-részesedésétől. Az Est Media által kiadott közlemény szerint ha ez szükségessé válna, erre egy nyilvános pályázat keretében kerülne sor. Amennyiben ez a pályázat is eredménytelen lenne, arra az esetre vállalták a Sziget kisebbségi tulajdonosai, hogy legalább 805 millió forintért visszavásárolják a részesedést.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.