Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Mintegy 5500 milliárd forintos EU-támogatást hívhat még le Magyarország a következő 3,5 évben. A rendelkezésére álló összeg teljes felhasználásához azonban a támogatási pénzek felhasználását koordináló, felgyorsító „szupercsapat” felállítására lenne szükség – mondta Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója a BGF és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének napokban tartott szakmai rendezvényén.
Az EU Strukturális és Kohéziós Alapjaiból származó pályázati pénzek felhasználását koordináló „szupercsapat” felállítását javasolta Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója a Budapesti Gazdasági Főiskola és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete által szervezett EU-Akadémia második szemeszterének első rendezvényén.
Essősy az EU kohéziós politikáját elemző szakmai beszélgetésen kiemelte, hogy mintegy 5500 milliárd forintot hívhat le Magyarország a következő 3,5 év során az Európai Unió Strukturális Alapjaiból, illetve Kohéziós Alapjából. Ugyanakkor a jelenlegi pályázati rendszeren keresztül a határidő lejártáig – az ügyintézés utóbbi hónapokban megvalósult, látványos felpörgetése ellenére – ennek az összegnek alig 50-70 százalékát fizethetik ki. Szerinte az átlagosan évi 1500 milliárd forintos támogatás a hazai GDP 6 százalékát teszi ki évente, és gyakorlatilag a pozitív gazdasági változások beindításának kizárólagos forrása.
A MAPI vezérigazgatója szerint a "szupercsapat" egy olyan, erős felhatalmazásokkal bíró csoport lenne, amely pozíciójánál fogva nem befolyásolható, és egyetlen motivációja, hogy eljuttassa a nemzetgazdaság számára a lehető legnagyobb megtérülést garantáló helyre az uniós forrásokat.
A szakember külön is felhívta a figyelmet „a vállalkozói középréteg” fejlesztésének szükségességére, hiszen míg Spanyolországban a hozzáadott értéket gyártó középvállalkozások a teljes vállalati paletta 20 százalékát teszik ki, addig Magyarországon alig pár százan vannak, százalékos arányuk pedig elhanyagolható.
„A rendelkezésre álló összegek felhasználásához az intézményrendszer minden operatív pontján azonosulni kell a szolgáltatói szereppel” – mondta a MAPI vezérigazgatója. „A MAG Zrt.-nél már érzékelhető az ügyfélközpontú attitűdváltás, de más intézményeknél még gyakran ellenségként tekintenek a pályázókra. A szolgáltatói mentalitás erősítése sokat segíthetne abban, hogy a kedvezményezettek megfelelő pályázatokat tudjanak beadni. Ha erre megvan a lehetőségük, már csak minél több, a beszállítói programhoz hasonló, jól célzott pályázatra van szükség” – tette hozzá Essősy.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.