Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Nemrég bejelentett romániai beruházása után Ukrajnában is új gyárat alapít az építőipari szigetelőanyagot gyártó és forgalmazó Masterplast Nyrt. - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A társaság mintegy 1,4 millió eurós beruházással alapít polisztirol lap gyárat az ukrajnai Lembergben. A befektetés részeként két hónapon belül Lembergben telephelyet vásárol a társaság, ahol várhatóan 2013 tavaszán indítja meg a polisztirol alapanyagú hőszigetelő lapok gyártását - olvasható a közleményben.
A beruházás a 2012. március 21-én meghirdetett zártkörű tőkebevonási folyamat során befolyt összeg felhasználásával valósul meg. A lembergi üzem létesítésével a Masterplast Nyrt. tovább szeretné erősíteni regionális piaci pozícióját, hogy a hőszigetelő lapok gyártásában 3 éven belül az ukrán piac harmadik legjelentősebb szereplőjévé váljon.
A társaság április 17-én jelentette be, hogy 1,6 millió euró befektetéssel - a már korábban vásárolt ragasztógyára mellett - új polisztirolhab hőszigetelő termékgyártó üzemet létesít a romániai Sepsiszentgyörgyön.
A tőzsde "B" kategóriájában jegyzett Masterplast márciusban 1,1 milliárd forint friss tőkét vont be részvényeinek zártkörű értékesítésével. A 13 közép-kelet-európai országban jelen lévő társaság 2011-ben 82,38 millió eurós forgalomból 1,648 millió euró adózás utáni konszolidált eredményt ért el.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.