Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Népszabadság információi szerint őrizetbe vették a Zóna Taxi vezérigazgatójaként, korábbról a Citadellán épült illegális épület tulajdonosaként ismert Veres István vállalkozót – írja a nol.hu.
A Zóna Taxi és a Budapest Airport között 2006-ban kötött szerződés miatt elfogták Veres Istvánt, a taxitársaság vezérigazgatóját – írja a nol.hu a Népszabadság információira hivatkozva. A lap úgy tudja, hogy a korábbról a Citadellán épült illegális épület tulajdonosaként ismert Veres István vállalkozó őrizetbe vételével párhuzamosan őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és munkatársát, R. Krisztinát és Sz. Györgyöt, valamint még egy személyt.
Az ügyhöz közel álló forrásokból a nol.hu úgy tudja, hogy a hatóságok arra gyanakodnak, hogy a vállalkozó és a jogászok összejátszhattak: egyfelől, a jogászok a Zóna Taxinak olyan körülményeket ismertek el, amelyek szerint az nem tudta érvényesíteni a tenderen nyert exkluzív jogait, így a taxis cégnek kevesebbet kellett fizetnie. Állítólag erős a gyanú arra, hogy nem ellenőrizték a Zóna forgalmi adatait – egy időszakban ez alapján fizetett a Zóna a reptérnek, egy másik időszakban viszont átalánydíjon volt. A gyanú szerint a jogászok mindezért ellenszolgáltatást fogadhattak el, vagyis vesztegetés történt.
A Budapest Airport volt jogászai ellen gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelezettségszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt már vádat is emelt a Fővárosi Főügyészség februárban. Az ugyan egy másik ügy, de a két jogász több hónapot töltött előzetesben, most az ügy hamarosan kezdődő bírósági tárgyalására készülnek, hogy kiderüljön, milyen bizonyítékokat sikerült beszereznie a nyomozó hatóságnak.
A főügyészség korábbi közleménye szerint Sz. György és R. Krisztina 2008-ban és 2009-ben több olyan ügyvédi irodával kötött megbízási szerződést, amelynek tagjai hajlandóak voltak a megbízási díj egy részét visszajuttatni a vádlottaknak – írja a nol.hu. Ebben és a többi kapcsolódó ügyben a Budapest Airport korábban több feljelentést is tett, mert feltételezésük szerint a Veres vezette Zóna Taxi nem a szerződésnek megfelelően járt el velük szemben.
Veressel kapcsolatban egyelőre meg nem erősített információnk, hogy külföldről tért haza és a repülőtéren vették őrizetbe, egyebekben pedig nemrég kezdett tárgyalásokba a magyar állam képviselőivel a citadellai ingatlanjának visszaadásáról.
A Budapest Airport 2010 tavaszán-nyarán arra hivatkozva bontotta fel a szerződést a Zóna Taxival, hogy a cég hosszú ideje szerződést szeg, és jelentős összeggel tartozik is a Budapest Airportnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.