Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Megnyílt pénteken a szekszárdi belváros patinás pincéje, a Garay pince, ahol vinotékát és 40 fős vendéglátóhelyet alakított ki az új tulajdonos, a szekszárdi önkormányzat vagyonkezelő cége.
Az épületet Horváth István (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere és Eszterbauer János, a Szekszárdi Borászok Céhének elnöke adta át ünnepélyesen.
A nagy múltú pince 90 négyzetméteres vendéglátó terében jelenleg 21 ismert szekszárdi borászat kínálja - elsősorban a történelmi borvidékre jellemző fajták - palackos borait. Horváth István megjegyezte: reményei szerint a jövőben az összes szekszárdi borászat jelen lesz a város központjában fekvő pince borüzletében.
A város polgármestere arra is kitért, hogy tervek szerint a pincét pályázati forrásból bővítik, és a járatokat összekapcsolják a szomszédos műemléképülettel, a tavaly felújított klasszicista vármegyeházával. A pince három járata közül kettő 120 méter hosszan húzódik a Béla király tér, illetve a megyeháza alatt. Eszterbauer János hangsúlyozta, hogy a vendéglátó hely azért is hiánypótló, mert az alkalmi látogatók, turisták itt hétvégén is kóstolhatnak és vásárolhatnak szekszárdi bort.
Az egykori bencés apátsági pince, amelyet csak az 1990-es évek elején neveztek el a szekszárdi költőről, a köztudatban lévő ismeretekkel ellentétben nem középkori eredetű, hanem a török hódoltság után épült - erre Aradi Gábor, a Tolna Megyei Levéltár munkatársa hívta fel a figyelmet. A szekszárdi borászat szentélyeként emlegetett pince arról is nevezetes, hogy 1856-ban itt alakult az első hazai borkereskedő részvénytársaság.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.