Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Felszámolják az egyik legismertebb magyar cipőkereskedő láncot, a Horváth Cipő Kft.-t. A szinte minden jelentősebb fővárosi bevásárlóközpontban üzletet működtető társaság 2010-ben még több mint másfél milliárdos forgalmat bonyolított és nyereségesen működött.
A Fővárosi Bíróság felszámolási eljárást indít a közép- és felső kategóriás cipőmárkákat forgalmazó Horváth Cipő Kereskedelmi Kft. ellen, a május 15-én jogerőre emelkedett végzést május 24-én tették közzé a Cégközlönyben, az eljárás kezdőnapja így ez. Az eljárás iránti kérelmet idén január 11-én nyújtották be a Fővárosi Bírósághoz. A kijelölt felszámoló a Decima Felszámoló Kft.
A társaságot szinte napra pontosan 16 évvel ezelőtt alapították – 1996. május 15-én – egymillió forint jegyzett tőkével, ami öt lépésben 400 millió forintra emelkedett és 2006. eleje óta változatlan. A cipőkereskedő 2010 és 2008 között folyamatosan másfél milliárd forint körüli bevételre tett szert, e három év közül 2008-ban 29,4 milliós adózott eredményből még mintegy 25 millió osztalékot vettek ki. A következő évben nagyot fordult az eredményesség, több mint 56 millió forint veszteséget hoztak össze, majd 2010-ben ismét nyereséggel gazdálkodtak, ennek mértéke azonban már csak 8,8 millió forint volt – osztalék ebből már nem jutott a tulajdonosoknak.
A Horváth Cipő első üzlete a vállalat honlapja szerint 1993-ban nyílt meg a fővárosban a Bajcsy-Zsilinszky úton, azóta 11 továbbit nyitottak. Az üzletek – a biatorbágyi Premier Outlets Centerben, illetve a győri Árkádban lévőtől eltekintve – nagyforgalmú, vagy annak tervezett budapesti bevásárlóközpontban vannak. A hálózat intenzíven terjeszkedett: 2001 óta minden évben nyitottak új boltot valamelyik plazában – ebből a sorból egyedül 2008 maradt ki. Még tavalyra is jutott üzletnyitás, az októberben megnyílt felújított KÖKI Terminálban is béreltek helyiséget. A 81 főt foglalkoztató társaság vesztét megfigyelők szerint talán éppen a túl gyors terjeszkedés okozhatta. A cég honlapján még a budapesti Árkádban lévő üzlet felújítását és augusztusi újranyitását hirdetik, erre azonban már valószínűleg nem kerül sor.
A hálózat magyar magánszemélyek vállalkozásaként indult az Opten cégadatai szerint: az alapító Horváth Attila és Selymes Erzsébet volt. A vállalatba 2005 októberében 33,3 százalékos tulajdonrésszel beszállt a Liechtesteinben bejegyzett Zakar Handels-Aktiengesellschaft . A társaság tulajdonosai közül az egyik vagyoni részesedését tavaly szeptember elején bírósági végrehajtás keretében lefoglalták.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.