Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Nem folytat tárgyalásokat a horvát kormány a Mol magyar olajvállalattal az INA horvát olajtársaság igazgatósága elnökének, Áldott Zoltánnak a menesztéséről - közölte Slavko Linic horvát pénzügyminiszter.
Linic azzal kapcsolatban nyilatkozott erről hétfőn horvát újságíróknak, hogy a horvát média múlt szombati beszámolói szerint az INA olajtársaság felügyelőbizottságának (fb) négy horvát tagja levélben kérte a horvát kormányt: a vállalatnál uralkodó állapotok miatt menessze Áldott Zoltánt.
Linic úgy vélekedett, az INA felügyelőbizottságán belüli viszonyok nem olyanok, amilyeneknek lenniük kell, szavai szerint ezért ragaszkodik Zoran Milanovic horvát kormányfő ahhoz, hogy horvát kormánytisztviselők találkozzanak a Mol magas rangú tisztségviselőivel. Linic ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az INA felügyelőbizottságában "nyilvánvalóan hiányzik a horvát tagok iránti tisztelet", s további befektetéseket kell eszközölni az INA olajfinomítóiba és kúthálózatába.
A horvát miniszter szerint e kérdésekről kellene tárgyalniuk, a felügyelőbizottság minden tagjának felelősségéről, a részvényesi megállapodás megváltoztatásáról, valamint arról, hogy mi a horvát állam érdeke az INA-ban és Zágráb mit vár el. Minden egyéb csak félreértés - szögezte le.
Előzőleg a Mol a horvát sajtójelentésekre reagálva közleményben hangsúlyozta, hogy tárgyi tévedéseket és csúsztatást tartalmaz az INA néhány felügyelőbizottsági tagjának levele. A Mol aggasztónak nevezte az fb-tagok lépését, mert a cikkek "több tárgybeli tévedést és csúsztatást tartalmaznak az INA állapotáról".
A magyar olajtársaság szerint az elért vállalati eredmények is alátámasztják, hogy az INA jól menedzselt vállalat, amely nyereséget termel, beruházásait pedig felgyorsította. A közlemény szerint a Mol jó megoldásnak tartja azt a horvát kormányzati szándékot, hogy az INA felügyelőbizottságába új tagokat nevezzenek ki a horvát gazdasági miniszter és a pénzügyminiszter személyében. Így a horvát kormány első kézből értesülhetne az INA-t érintő folyamatokról és a cég valós eredményeiről. Egyúttal megbizonyosodhatna arról is, hogy a levél nyilvánosságra került részei valótlan, hibás és félreérthető állításokat tartalmaznak az INA gazdasági helyzetével, befektetéseivel és teljesítményével kapcsolatban - közölte a Mol.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.