Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Zwack Unicum Nyrt. a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerint 1,696 milliárd forint adózott eredményt ért el az elmúlt üzleti évében, ez 9,1 százalékkal magasabb a bázisadatnál, azaz a megelőző üzleti évben elért 1,555 milliárd forint adózás utáni nyereségnél.
A társaság aktuális üzleti éve 2011. április 1-jétől 2012. március 31-ig tartott. A Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága 2012. június 28-ára hívta össze a társaság éves rendes közgyűlését, a nyereségadatokat a cég a közgyűlési dokumentumokban tette közzé.
A készletek értéke 271 millió forinttal (13,9 százalékkal) növekedett, minden készletféleség értékét növelte a gyengülő forint miatt dráguló import. Az alapanyag-drágulások mellett az is növelte a készletek értékét, hogy a saját előállítású termékeiken belül jelentősen növekedett azon termékek súlya, amelyekhez vásárolt borpárlatot és pálinkát használ fel a társaság.
A vevők és egyéb követelések állománya 603 millió forinttal (17,9 százalékkal) emelkedett. A három hónapnál hosszabb időre lekötött bankbetétek értéke az aktuális üzleti év végén 1 milliárd 478 millió forint volt.
A beruházásokra 369 millió forintot költött a Zwack Unicum Nyrt. az üzleti év folyamán. A beruházások ötödét adták az új termék-bevezetésekhez kapcsolódó termelő- és marketing beruházások.
A Zwack Unicum igazgatósága által előterjesztett eredmény-felosztási javaslat alapján a társaság 1 milliárd 831 millió 500 ezer forintot fordítana osztalékra.
Az igazgatóságnak gondoskodnia kell az osztalék részvényarányos kifizetéséről a társaság részvénykönyvében 2012. augusztus 17-én nyilvántartott részvényesek részére. Az osztalékfizetés 2012. augusztus 27-én kezdődik.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.