Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A francia Carrus csoportba tartozó PMC nyerte a totalizatőr rendszer szállítására kiírt 650 millió forintos nyílt közbeszerzést - jelentette be Haál Gábor, a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
A nyertes 440 terminált épít ki a fővárosi lóversenypályán, telepít egy szervert és országos értékesítési hálózatot hoz létre. Az új rendszer lehetővé teszi azt is, hogy külföldi versenyekre fogadjanak a magyar játékosok - tette hozzá Haál Gábor. A múlt év végén meghirdetett nyílt közbeszerzés tender-dokumentációját 7 cég vásárolta meg, de csak kettő adott ajánlatot, majd az egyik visszalépett. Így nyert a francia társaság.
Jérome Carrus, a PMC elnöke elmondta, hogy cége 15 országba szállított már fogadáshoz technikai felszereléseket, illetve szolgáltatásokat, és 20 nemzetközi fogadó céggel állnak kapcsolatban. Franciaországban az első totalizatőr rendszert az elnök nagyapja honosította meg.
A totalizatőr rendszer lényege, hogy a téteket összesítik, majd abból levonják a verseny költségét, a maradékot pedig felosztják a fogadók között. A rendszer fő előnye az átláthatóság.
Seregi János, a fogadásszervező cég felett tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ügyvezető igazgatója elmondta, a fogadások teremtik meg a lótenyésztés pénzügyi hátterét is. Miután a lótenyésztés élőmunka igényes, így számos munkahely jön létre, főleg vidéken.
A céginformáció adatai szerint az MFB a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. 1 milliárd forintos jegyzett tőkéjét tavaly decemberben 2 milliárd forintra emelte. A cég árbevétele 2007 és 2010 között a felére, 673 millió forintra csökkent. A mérleg szerinti eredménye 2010-ben 18 millió forintot tett ki. Az új fogadási rendszertől a bevétel növekedését várja a tulajdonos és a fogadásszervező is.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.