Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A jelentős részben a magyar Mol Nyrt. tulajdonában lévő horvát olajvállalat, az INA vásárolná meg az OMV teljes horvátországi benzinkút-hálózatát - közölte hétfői számában a Vecernji List napilap.
Az OMV hivatalosan is bejelentette, hogy négy jelölt van a 60 töltőállomásból álló horvát benzinkút-hálózatának megvásárlására. Az INA mellett az orosz Zarubezsnyeft és Gazpromnyeft, egy arab befektetési alap, valamint egy egyelőre ismeretlen ajánlattevő vásárolná meg a mintegy 100 millió euróért kínált kutakat.
A horvát lap nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy az INA régóta fontolgatja a felvásárlást, a fő részvényesek, vagyis a Mol és a horvát kormány tudtával. A horvát gazdasági minisztériumban úgy vélik, hogy a szándék még gyerekcipőben jár, de azt is vizsgálni kell, hogy a piaci versenyt mennyire befolyásolná a felvásárlás.
Elemzők arra emlékeztetnek, hogy a túlzott piaci koncentráció miatt kellett korábban eladni a Crobenz töltőállomásokat, de ennél sokkal jelentősebb a Mol tulajdonában lévő Tifon benzinkútjainak hálózata, amit esetleg szintén értékesíteni kellene.
Az OMV jelenleg 11 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik 60 kútjával Horvátországban. A vezető piaci szereplő az INA, amelynek 400 töltőállomása van.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.