szerző:
MTI

A Duna-parti CET kivitelezője, a WHB konzorcium arra kéri Budapestet, hogy az augusztusi közgyűlésen hozzon döntést a közös elszámolási megállapodásban foglalt összegek kifizetéséről, majd utalják át az összeget az érintetteknek.

A konzorcium által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben azt írták, hogy május óta egyeztetnek Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármesterrel. Ennek végeredménye az az elszámolási megállapodás, amelynek - a kivitelezők közlése szerint - az lett volna a célja, hogy a főváros, a beruházó, a generálvállalkozó és az alvállalkozók a vitáikat, követeléseiket, kötelezettségeiket peren kívül rendezzék, és megkezdjék az épület birtokba adását.

A konzorcium szerint Tarlós István ígéretet tett arra, hogy a közgyűlés elé viszi a véglegesített megállapodást. A konzorcium hajlandó a megegyezésre, de értetlenül áll a Fővárosi Közgyűlés múlt heti döntése előtt, amely szerint a Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján Budapest 15 napon belül birtokba veszi az épületet - tették hozzá. A közleményben hangsúlyozták: "a CET kivitelezője várja, hogy a főváros már a következő augusztusi közgyűlésen tárgyalja és elfogadja a megállapodásban is rögzített jogos követeléseit".

A CET belülről
©

A közgyűlés múlt szerdai ülésének döntését az alapozta meg, hogy a Fővárosi Ítélőtábla június 19-i végzésében arra kötelezte a beruházó Porto Investmentet, hogy 15 napon belül adja Budapest birtokába az épületet. Az ítélőtábla kimondta azt is, hogy Budapest jogszerűen hívta le a csaknem 4 millió eurós bankgaranciát. 

A főváros honlapján található múlt heti közgyűlési előterjesztés indoklásában az olvasható, hogy az önkormányzat jogi és közbeszerzési főosztálya azt javasolta, a közgyűlés "a hiányosságokkal terhelt" elszámolási megállapodást jelenlegi formájában ne fogadja el, mert az ítélet kapcsán megváltoztak a feltételek.

Tarlós István a múlt héten szerdán hozott közgyűlési határozat után azt mondta: el kell számolni a Duna-parti CET kivitelezőivel, az elszámolást az ügyet kezelő Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes vezeti majd.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Bálint gazda az elutasított díszpolgári címéről: "Mosolyogva viselem a dolgot" - videó

Bálint gazda az elutasított díszpolgári címéről: "Mosolyogva viselem a dolgot" - videó

22 éves világrekordot döntött meg egy 19 éves atléta

22 éves világrekordot döntött meg egy 19 éves atléta

A Momentum az újságban olvasta a nyomozást, pikírten reagáltak

A Momentum az újságban olvasta a nyomozást, pikírten reagáltak

Hatalmas orosz zászlót raktak ki a Salisbury katedrális oldalán felállított állványzatra

Hatalmas orosz zászlót raktak ki a Salisbury katedrális oldalán felállított állványzatra

Végrehajtás a Hell gyártójával szemben? Reagált a cég

Végrehajtás a Hell gyártójával szemben? Reagált a cég

Mészárlás Nigériában, tucatnyi halott

Mészárlás Nigériában, tucatnyi halott