Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Optimista várakozásokról számolt be a Hajdu cégcsoport első embere, prognózisuk szerint 2012-ben az árbevételük 15 százalék körüli növekedését mutatja.
Jó év elé néz idén a most 60. születésnapját ünneplő Hajdu-cégcsoport, amelyet 1952-ben eredetileg hadiipari céllal alapítottak, Hajdúsági Iparművekként. Csoportszinten több mint 13 milliárd forint árbevételre számít a társaság − mondta Novotni István vezérigazgató. Tavaly 11 milliárd forint felett teljesített a társaság – írja a Napi Gazdaság Online. Ezen belül a Hajdu Autotechnika Zrt.-nél 6,3 milliárdot, a Hajdu Infrastruktúra Zrt.-nél 650 milliót, a Hajdu Ipari Zrt.-nél 7,4 milliárdot prognosztizál a cégvezető.
A három vállalatot tömörítő téglási cégcsoport mind forgalom, mind jövedelmezőség tekintetében a válság előtti trendnek megfelelően növekedett már 2011-ben is. A 100 százalékban magyar magántulajdonban lévő gyár termékeinek felét itthon, felét külföldön, elsősorban Nyugat-Európában értékesíti. Legnagyobb felvevőpiaca a hazai mellett Németország, Franciaország, Belgium és Spanyolország. Bár a nyugat-európai piacokon jelentős forgalomcsökkenést tapasztalt az elmúlt időszakban, belföldön némileg emelkedett a cég forgalma. A Hajdu Zrt. elsősorban a német szakkereskedelmi piacon, a francia áruházi piacon, illetve belföldön a megújuló energiás termékek területén tudott eredményesen megjelenni.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.