Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) szerint több pontban is valótlanságokat tartalmaz a Fővárosi Vízművekről szóló, a Népszava című lapban pénteken megjelent írás.
A Népszava pénteken arról írt, hogy a fővárosi közművállalatok eredménytartalékaiból fizetheti ki Budapest önkormányzata a Fővárosi Vízművek Zrt. privatizációs szerződése felbontásának, a cég külföldi tulajdonrésze visszaszerzésének árát. A lap szerint erre a megoldásra azért kényszerülhet a főváros, mert sem a hitelfelvétel, sem a kötvénykibocsátás nem bizonyult járható útnak a 15 milliárd forintos tranzakció finanszírozásához.
A Fővárosi Közgyűlés május végén úgy döntött, hogy a társaság kisebbségi részvénycsomagját maga a vízművek vásárolja meg, a főváros pedig ehhez 12 milliárd 94 millió forint összegű részvényesi kölcsönt nyújt, amelyet a cég 2012. szeptember 7-ig köteles visszafizetni - közölte Szűcs Panni, a BVK szóvivője.
Ezen összegre a Fővárosi Vízművek hitelt vesz fel, és ebből tesz eleget a visszafizetési kötelezettségének – írta a szóvivő, hozzátéve, hogy a főváros közvetlenül mindössze 2,5 milliárd forint ellenértékért szerzett részvénycsomagot, amely a 15,1 milliárd forint vételár része.
A közleményben felidézték, hogy a részvényvásárlási tranzakció június 29-én lezárult, a vételárat teljes egészében kifizették, így nem helytálló az az állítás, miszerint a fővárosnak az elkövetkező két évben további részleteket kellene megfizetnie.
A BVK cáfolta azt is, hogy a vételárat a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. és a Főtáv Zrt. fedezné. Szűcs Panni jelezte, hogy az érintett társaságok osztalékbefizetése a fővárosi önkormányzat költségvetési bevétele, míg a részvények vételárának fedezete a korábbiakhoz képest már a vízműveknél maradó menedzsmentdíj. A szóvivő szerint a főváros kötvénykibocsátást sem tervez.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.