Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Közgép szerint valótlanul állította keddi sajtótájékoztatóján Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, hogy a cég bruttó 330 milliárd forint értékben jutott állami és uniós forrásokhoz az elmúlt két évben, ez az összeg ugyanis nem a cég önálló megbízása és árbevétele, hanem azon beruházások összértéke, amelyekben a társaság valamilyen formában részt vesz.
Ezt a vállalat kedden közölte az MTI-vel a DK aznapi sajtótájékoztatójára reagálva. Molnár Csaba arról beszélt, hogy pártja bizonyítottnak látja: a Fideszhez és a párt volt pénztárnokához, Simicska Lajoshoz köthető Közgép Zrt. több mint háromszáz milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket az Orbán-kormány első két évében. Mint mondta, a Közgép sikeressége nem csak nekik, hanem az Európai Unió csalással foglalkozó hivatalának is feltűnt.
A vállalat az elhangzottakat cáfolva közleményében azt írta: a DK "széleskörű információgyűjtése" ellenére a politikus nem említette, hogy épp minisztersége alatt a magyar tulajdonú építőipari cég egyik évről a másikra megduplázta forgalmát (2008: 19 milliárd forint, 2009: 39,1 milliárd forint), míg Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének idején, 2004 és 2009 között a Közgép árbevétele több mint hússzorosára nőtt.
Mint írták, a Közgép az építőipar szinte minden szegmensében és legtöbbször más cégekkel együttműködve, konzorciumi formában dolgozik. A konzorciumok tagjai egymástól független gazdasági társaságok (többnyire 2-4 cég), amelyek között a kivitelezők részesedésének és közreműködésének megfelelően oszlik meg a beruházási összeg. Hozzátették: cégük korábban maga is közölt adatokat a megrendelésekről, 2011-ben például 85 milliárd forint összértékben nyert közbeszerzéseken, amelyek teljesítése több év alatt történik meg.
Kitértek arra is, hogy a közbeszerzési eljárásokban Magyarországon csak a legszigorúbb kritériumoknak megfelelő cégek tehetnek ajánlatot, a kiírások nyilvánosan hozzáférhetőek, az ajánlatok elbírálása a jogszabályoknak megfelelően történik, a tenderek eredménye nyilvános, a döntések ellen jogorvoslat kérhető.
A Közgép akár önállóan, akár konzorciumi formában vesz részt egy beruházásban, valamennyi esetben törvényileg szabályozott közbeszerzési eljárásban és a vonatkozó jogszabályoknak teljes mértékben megfelelve tett versenyajánlatot, illetve nyert el megbízást, amelyet kifogástalan minőségben végez el. Az így megvalósuló projektekben több száz alvállalkozó és beszállító működik közre, ezáltal több ezer magyar munkahelyet teremtve - szögezték le.
A közleményben tudatták azt is, hogy a cég nettó árbevétele már 2004 óta dinamikusan nő, 2004 és 2010 között például csaknem huszonötszörösére (nettó 1,8 milliárd forintról csaknem 45 milliárd forintra; 2006: 11,8 milliárd forint, 2007: 10,2 milliárd forint, 2008: 19 milliárd forint, 2009: 39,1 milliárd forint, 2010: 44,8 milliárd forint, 2011: 56,6 milliárd forint), 2010 óta pedig ennek arányaiban nem volt jelentős a változás.
A társaság forgalmának folyamatos emelkedése egyúttal azt is mutatja, hogy a Közgép megerősödése független a politikai környezettől, és a biztos szakmai alapok tették az építőipar szinte megkerülhetetlen szereplőjévé - zárul a kommüniké.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.