Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Médiaügynökségi tendert hirdetett a Magyar Posta több mint egymilliárd forintért. A feladatot az előző megbízás lejárata miatt hirdették meg.
Több mint egymilliárd forintért keres médiaügynökséget a Magyar Posta. A cég közbeszerzést írt ki „médiatervezés, médiafoglalás, médiavásárlás és grafikai tervezés, nyomtatás tárgyában, különös tekintettel pr- és marketingcélú hirdetések megjelentetésére, illetve kampányokra nyomtatott, elektronikus és online médiában, valamint a kültéri hirdetési felületeken történő megjelentetésre”. A szerződés keretösszege több mint nettó 1,1 milliárd forint – írja a Kreativ Online.
A Posta 2011-es médiás közbeszerzési eljárásának nyertese az Initiative Media volt, a szerződést akkor egy évre vagy a keretösszeg kimerüléséig írták ki. A mostani közbeszerzés kiírásának oka, hogy a 2011-ben kötött szerződés idén októberben lejár.
A tenderre jelentkezők egyik alkalmassági feltétele, hogy nyilatkozatukból megállapítható legyen, 2010-ben és 2011-ben médiatervezés és vásárlás, médiaelemzés szolgáltatásból származó árbevételük elérte a nettó 900 millió forintot és legalább egy évben meghaladta a nettó 450 millió forintot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Bár Donald Trump volt a házigazda, Vlagyimir Putyin tartotta kezében az amerikai és orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. Moszkva helyzeti előnybe került, és korlátlanul folytathatja háborúját, amíg annak felelősségét Kijevre tudja hárítani.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.