Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nemzetközi turisztikai botrányt okozhat, hogy nem hosszabbította meg az I. kerületi önkormányzat a hat szállodahajót fogadó kikötő közterület-hasznosítási szerződését a hajók okozta zajra és szemétre hivatkozva − mondta a Napi Gazdaságnak Varga István, a Magyar Kikötő (MK) Zrt. vezérigazgatója.
Az I. kerület nem hosszabbította meg a szállodahajókat fogadó kikötő szerződését, így leállt a teljes működés és 15 fő veszítette el a munkáját − mondta a Napi Gazdaságnak Varga István, az MK vezetője.
Szerinte a kerület által felhozott indokok teljesen megalapozatlanok, a cég ráadásul Varga szerint jelentős beruházásokat hajtott végre, amelyek nagymértékben hozzájárultak a Várkerület turizmusához.
Az MK 2003 óta üzemelteti a szállodahajó-kikötőket a Budavári rakparton. Hat éve a polgármesterrel egy hosszú távú megállapodást is kötött a vállalat, illetve kidolgoztak egy tízéves, 2016-ig szóló üzleti tervet is.
A szerződést Varga szerint végül "csak" tavaly december 31-ig kötötték meg öt évre. Kiderült ugyanis, hogy a kerület legfeljebb egy-két évre "tervezhet előre", ezért a kikötőt üzemeltő cég végül csak két évre kért hosszabbítást, amelyet végül első és másodfokon is elutasítottak.
Így a lap szerint végeredményben egyes szállodahajók valóban "jogtalanul" használták a kikötőket, de a hat kikötőből kettőre azonban még december 31-éig van érvényes engedély.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.