Az üzleti napilap információja szerint a beadott ajánlati árak alapján lehetett volna nyertest hirdetni. A Napi Gazdaság a projekt kommunikációjáért felelős belügyi tárcától nem kapott magyarázatot a pályázat eredménytelenségére, illetve az újabb eljárás határidejére.
A Népszabadság keddi írása szerint a kivitelezők vélhetően nem tudtak olyan alacsony árat és olyan közeli határidőt megadni, amire a feladattal megbízott Belügyminisztérium rábólinthatott volna.
Az Ócsára tervezett szociális bérháztelepet eredetileg az idén márciusban adták volna át, a határidőt később augusztusra módosították. A területen eddig csupán néhány villanyoszlopot állítottak fel.
A szociális lakásépítésre és a kapcsolódó infrastruktúra kivitelezésére a mérnökár alapján nettó 1,5 milliárd forint áll a kiíró rendelkezésére.