Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Új, 630 négyzetméteres részleggel bővíti tavaly átadott üzemcsarnokát pécsi dohánygyárában a British American Tobacco (BAT) - jelentették be a vállalat vezetői kedden Pécsen sajtótájékoztatón.
A BAT Pécsi Dohánygyár 2012-ben közel 3 milliárd forintos beruházást hajt végre, melynek részeként a tavaly átadott üzemcsarnok egy 630 négyzetméteres részleggel bővül - közölte kedden Juhász Zsolt, a cég termelési igazgatója az új üzemcsarnok bokrétaünnepsége előtt. A két új gyártósor befogadására alkalmas csarnokrész építési munkálatai várhatóan decemberben fejeződnek be. Az idén százesztendős vállalat termelési összberuházásai az elmúlt húsz évben meghaladták a 45 milliárd forintot - tette hozzá.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára beszédében kiemelte: a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. Magyarország iránti eddigi és jövőbeni elkötelezettsége egyértelmű, amit az is mutat, hogy a vállalat bővítette, bővíti kapacitását, növelte dolgozói létszámát, s a nehéz gazdasági környezet ellenére is képes a fejlődésre. "Hazánknak ilyen befektetőkre és hazai gyártókra van szüksége, amelyek hosszútávon hozzájárulnak a foglalkoztatottság bővítéséhez" - tette hozzá.
Az eseményen a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára, Feldman Zsolt hangsúlyozta: hazai leányvállalatnál közvetlen alkalmazásában álló közel ezer emberen túl a BAT jelentősen hozzájárul a dohánytermesztésből élő, többnyire hátrányos helyzetű munkavállalók megélhetéséhez. Elmondta: a dohánygyár kiemelkedő szerepe a nagy hagyománnyal rendelkező hazai dohánytermesztés életben tartása szempontjából megkérdőjelezhetetlen. "A vállalat rövid- és hosszú távú terveit jelentősen befolyásolhatják az év hátralévő részében várható dohányipari szabályozások. Stabil, kiszámítható környezet szükséges a beruházások fennmaradásához és újabbak érkezéséhez" - mondta Mikola Gergely, szabályozási ügyekért és vállalati kapcsolatokért felelős igazgató. A BAT Pécsi Dohánygyár Kft. vezetése azt reméli, hogy felelős döntések nyomán a szabályozási környezet stabilabbá és kiszámíthatóbbá válik, és a vállalat tervezett beruházásai hosszútávon is fenntarthatóak lesznek.
A BAT Pécsi Dohánygyár Kft. a legnagyobb dohányipari befektető Magyarországon. Számos európai országba, jelenleg több mint 30 piacra termel, termelésének 65 százalékát exportálja. A cég jelentős szerepet tölt be a hazai dohányfelvásárlás és gyártás területén is. A vállalat az utóbbi 20 évben 78 ezer tonna magyar dohányt vásárolt meg. A tavalyi évben a dohánnyal beültetett itthoni terület nagysága elérte az 4.845 hektárt, a termelt és felvásárolt dohány mennyisége pedig több mint 9 ezer tonnát tett ki - ennek több mint 40 százalékát a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. vásárolta fel.
A British American Tobacco vállalatcsoport 20 éve van jelen a magyar piacon. Országszerte 11 elosztási központjával, 270 fő területi képviselő segítségével ma több mint 25 ezer kiskereskedelmi egységet szolgál ki, és 41,3 százalékos részesedésével piacvezető a hazai dohányszektorban.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.