Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Közel 100 ezer dollárnyi szabad tőkével rendelkező magyar partnert keres vegyes vállalat alapítására a floridai székhelyű irodaszerlánc, az Office 1 Superstores International. Az 50-50 százalékos vegyes vállalat a tervek szerint egy irodaszer webáruházat hozna létre. Az Office 1 adná a magyar piacra igazított know-howt és web platformot, valamint vállalja a marketingtámogatást, partnerének feladata pedig a vegyes vállalat működtetése lenne.
Magyarországon nem az Office 1 lenne az első fecske, hiszen itt van az egyetlen nagy konkurens, a webshoppal szintén rendelkező Office Depot, amely mérlegének kiegészítő melléklete szerint „a jövőbeni fejlődést a katalógusból történő értékesítés bővítésével kívánja biztosítani”. Az elmúlt három évben folyamatosan csökkent az Office Depot Hungary Kft. árbevétele és áruházainak száma. Tavaly a veszteséget sikerült 1,362 milliárd forintra mérsékelni a 2010-es 1,945 milliárd után. A 2009-es évet 17 egységgel zárták, de a következő két évben nyolc áruházat zártak be.
Irodaszer webáruház alapításához keres tőkeerős magyar partnert a floridai Office 1 – írja a Világazdaság. Az Office 1 szerint négy-öt alkalmazottal fel lehet futtatni a mintegy tízezer cikkelemmel kereskedő vállalkozást. A lap úgy értesült, hogy a magyar Office 1 webáruházat a dunakeszi székhelyű Corwell Kft. fogja ellátni áruval – megállapodás azonban egyelőre nem jött létre. Az 1991-ben alakult és napjainkban is teljes mértékben hazai tulajdonban lévő cég a kezdetek óta foglalkozik irodai papír-, író- és irodaszerek, valamint számítástechnikai kiegészítők, perifériák és iskolaszerek nagykereskedelmével. A 130 fős vállalat árukészletét hazai gyártóktól, Európából és részben Kínából, Indiából szerzi be.
A floridai cég jogelődjét 1989-ben Madridban alapították Carlin néven, majd öt évvel később nemzetközi franchise hálózat létrehozásába kezdett az egyik alapító, Mark Baccash. Időközben 475 franchise üzlettel rendelkező hálózattá fejlődött a Carlin, amelynek tavalyi árbevétele meghaladta a 200 millió eurót. Az Office 1 franchise hálózat ma 24 országban több mint 400 egységgel rendelkezik.
Magyarországon azonban – nyilván a piaci lehetőségek felmérése után – nem létesít hagyományos bolthálózatot az Office 1: megelégszik azzal, hogy megvesse lábát az e-kereskedelemben. Ilyen típusú vegyes vállalatokat csak nemrégiben kezdett létrehozni Európában az Office 1. Tavalyelőtt jött létre a francia, az elmúlt évben pedig a német és cseh vállalat, és úgy tudni, azok eredményesen működnek. Bulgáriában ugyanakkor 120 hagyományos Office 1 Superstore működik, és ezért ott egy nagy logisztikai raktár is létesült.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.