Bevásároltak a Rábába a cég vezetői

Összesen mintegy 1,2 millió forint értékben vásároltak Rába-részvényeket a járműipari cég vezetői - közölte a Világgazdaság.

  • hvg.hu hvg.hu
Bevásároltak a Rábába a cég vezetői

Az értékpapírokat kilenc felsővezető vette meg, Pintér István elnök-vezérigazgató 424 részvényt vett, öt másik vezető 212, három pedig 106 Rába-részvénnyel bővítette a portfólióját 667, illetve 668 forintos árfolyamokon - írta a VG.

A cég a tőzsde honlapján egy közleményt is kiadott a vásárlásokról, ebben arról írnak, hogy „a kedvező stratégiai kilátások, a cég piaci és pénzügyi pozícióinak további erősödése és a Rába-részvény jelenlegi árszintje miatt” döntöttek a vezetők a részvényvásárlás mellett.

A felsővezetők szerint a részvények árfolyama már a közeljövőben meghaladhatja az 1000 forintos névértéket, ezért további vételi megbízásokkal lépnek majd piacra, sőt vállalják, hogy a következő egy évben névérték alatti szinten nem adják el részvényeiket. A Rába árfolyama tegnap a bejelentést követően 15 százalékkal emelkedett.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.