„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Markgold Ingatlanforgalmazási Kft. üdülőingatlanok használati jogának értékesítése során, emiatt 40 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.
A GVH közleménye szerint a vállalkozás (korábbi nevén Holiday Club Hungary Üdülésszervező Kft.), amely üdülőingatlanok időben megosztott használati jogát termékbemutatókon értékesítette, az eladások során azonnali, csak az adott napra érvényes kedvezményeket kínált. Ezzel a fogyasztókat azonnali döntésre, a szerződés azonnali megkötésére késztette.
A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a közölt listaárak, amelyekhez a fogyasztók az általuk kialkudott árat viszonyíthatták, ténylegesen sosem érvényesültek, így az ígért, illetve elért árkedvezmény mértéke is megtévesztő volt.
A bírság összegének megállapításakor a GVH súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a vállalkozás korábban már követett el hasonló jogsértést, valamint azt, hogy a mostani eljárásban több magatartása is jogsértőnek minősült.
Egyúttal a jogsértés időben elhúzódott és hosszú időn keresztül fejti ki hatását, és azt is számításba vette a versenyhivatal, hogy az üdülési jog értékesítésével jelentős mértékű előnyt ért el a vállalkozás.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.