Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tervezett földtörvény jelentősen megnehezíti a termelők és a mezőgazdasági üzemek hosszú távú finanszírozását és növeli a hitelezés kockázatát - közölte a Magyar Bankszövetség.
Örömmel vette a Magyar Bankszövetség, hogy társadalmi vitára bocsátották a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvénytervezetet - írta állásfoglalásában a szövetség. Ugyanakkor a bankszövetség megítélése szerint jelenlegi tartalmával a jogszabálytervezet jelentősen megnehezíti a termelők és különösen a mezőgazdasági üzemek hosszú távú finanszírozását, illetve növeli a hitelezés kockázatát.
A szövetség ezt azzal magyarázta, hogy a tervezet többségében közös szabályokat állapít meg a földtulajdon és a földhasználat (haszonbérlet) megszerzésének vonatkozásában, azonban sok esetben nem különíti el a két jogcímen rendelkezésre álló területet. Ezen joghelyek esetében nem egyértelmű, hogy csak a tulajdonolt, vagy a rendelkezésre álló területet kell e figyelembe venni, ezáltal az adott joghely rendelkezései nem értelmezhetők.
A bankszövetség szerint a mezőgazdasági igazgatási szerv engedélyezési jogköre mellett véleményezési jogkört kapnak az úgynevezett ”helyi földbizottságok” a szerződéses árnak, a szerződés birtokpolitikai szempont szerinti megítélésének és a vevő-haszonbérlő kiválasztásának tárgyában.
"A földbizottságok felállítására és működésére vonatkozó információkat a törvény nem tartalmaz annak ellenére, hogy szerepük a tervezet alapján meghatározó. A földbizottságok véleménye alapján az adásvételi és a haszonbérleti szerződések engedélyezése megtagadható, vagy annak módosításához köthető, de lehetőség van a vevő vagy a haszonbérlő jogszabály szerinti és önkényes kijelölésére is. Ez a hitelezési biztonság szempontjából erősen aggályos" - tette hozzá a szövetség.
A közleményben hozzáteszik, hogy a mezőgazdasági vállalkozások által használt földterület 1200 hektárban történő maximalizálása nemzetgazdasági léptékű kérdéseket, az agrár-GDP visszaesését vetíti előre.
"A nagyüzemek által művel földterület kényszerű csökkentése munkahelyek megszűnését, a termelőeszközök kihasználtságának csökkenését, így a hatékonyság romlását és végső soron a vagyon leértékelését okozza. Ez sok esetben megnehezítheti, ellehetetlenítheti az egyes támogatásokhoz kapcsolódó vállalt kötelezettségek (foglalkoztatás, üzemben tartás, állatlétszám szinten tartás, stb.) teljesítését, ami támogatás-visszakövetelést vonhat maga után" - tették hozzá.
A felső birtokmaximum alkalmazása, valamit - a haszonbérlet rendszerének átalakulásából adódóan – a hatályos bérleti szerződések lejártát követő bizonytalanság távlatokban nehezíti a gazdaságok forráshoz jutását" - olvasható a közleményben.
"Amennyiben ugyanis teljes bizonyossággal nem állapítható meg, hogy a hitelszerződés teljes futamideje alatt a hitelfelvevő rendelkezésére állnak a hitellimit megállapításakor használt termelő eszközök (jelen esetben a termőföld), úgy vagy csak a biztos rendelkezésre állási időn belül (a haszonbérleti szerződés időtartama) nyújtható hitel, vagy a limit megállapítása során nem vehető figyelembe a bizonytalan tényezőből származó jövedelme" - fogalmazott a bankszövetség, amely a részletes indoklással alátámasztott véleményét eljuttatja a szaktárca részére is.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az új trükkel még a szemfülesebbek is belesétálhatnak a csalók csapdájába.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.