szerző:
MTI

A Fidesz szerint nagyobb szerephez kell jutnia a Magyar Posta Zrt.-nek a nyugdíjak, a segélyek és más állami juttatások jogosultakhoz való eljuttatásában - közölte Nyitrai Zsolt, a párt képviselője szerdán a postai szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat parlamentben folyó általános vitájához kapcsolódva.

A nyereséges, több mint 33 ezer embert foglalkoztató, stratégiai fontosságú Magyar Postát az Európai Unió tíz legjobb postai szolgáltatója között tartják számon, a vállalat ugyanakkor nagy kihívások előtt áll, hiszen az uniós szabályozás miatt 2013-ban megszűnik a postai monopólium, liberalizálják a piacot - mondta Nyitrai.

"Az új, postai szolgáltatásokról szóló törvénynél kiemelten fontos, hogy jó döntést hozzunk, hiszen ezen múlik a Magyar Posta jövője" - írta a fideszes képviselő. Hozzátette, frakciója arra kéri a kormányt, hogy biztosítson nagy szerepet a Magyar Postának a közszolgáltatások területén.

Nagyobb szerephez kell jutnia a vállalatnak a nyugdíjak, a segélyek és más állami juttatások jogosultakhoz való eljuttatásában, valamint egyéb pénzforgalmi szolgáltatásokban, továbbá az elektronikus ügyintézés területén is - sorolta. Hozzátette, a lakossági állampapír-forgalmazásban szintén főszerepet kell kapnia a Magyar Postának.

A Fidesz támogatja, hogy az új piacra lépők esetében is erős legyen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ellenőrző, engedélyező szerepe, továbbá kéri a kabinetet, a rendelkezésére álló minden eszközzel segítse a Magyar Postát, hogy az a piacnyitás után is megőrizhesse stratégiai szerepét - közölte Nyitrai Zsolt.

 

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Átalakítja műsorrendjét az RTL

Átalakítja műsorrendjét az RTL

Teljes a fejetlenség a teniszszövetségben és itt az új botrány is

Teljes a fejetlenség a teniszszövetségben és itt az új botrány is

A szudáni elnök szerette a készpénzt – 130 millió dollár volt a rezidenciáján

A szudáni elnök szerette a készpénzt – 130 millió dollár volt a rezidenciáján

És akkor az üzleti világ a sokk után összefogott a Notre-Dame-ért

És akkor az üzleti világ a sokk után összefogott a Notre-Dame-ért

Orbán tovább nyit Kelet felé

Orbán tovább nyit Kelet felé

Az amerikaiak szerint a kínai titkosszolgálatok pénzelik a Huawei-t

Az amerikaiak szerint a kínai titkosszolgálatok pénzelik a Huawei-t