Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Coop már aláírta a Match vidéki üzleteinek átvételéről szóló szerződést, ám a jól értesültek szerint ezt addig nem kommunikálja, amíg a CBA meg nem egyezik a Match belga−francia tulajdonosi körével a budapesti egységek átvételéről - írja piaci pletykákra hivatkozva a Napi Gazdaság.
A fővárosi Match-üzletek átvétele kissé hosszadalmasabb és nehézkesebb folyamat lesz, főképp úgy, hogy az ügylet miatt a CBA cégcsoportra nehezedő pénzügyi teher vállalásával nem mindenki ért egyet - írta a Napi Gazdaság.
A lap szerint a piaci bennfentesek több hónapja beszélnek arról, hogy a Match budapesti felvásárlásához szükséges hitel mellé a CBA-nak biztosítékot kell letennie. A Napinál úgy tudják, ezt a CBA Kft. a tagjain keresztül szerette volna nyújtani a hitelező banknak.
A vidéki tagok nem mindegyike értett azonban egyet azzal, hogy a budapesti terjeszkedés érdekében ők is összehúzzák a nadrágszíjat vagy kockázatot vállaljanak. A három regionális partner távozásának lehetséges okát ebben látják a kereskedelmi elemzők, akik hozzátették, ha a három partner forgalma ki is esik, a Match-hálózat vagy annak egy része - már ha sikerül végre a CBA kötelékébe emelni - bőven pótolja a most elvesztett forgalmat.
Mivel a jelek szerint a Coop−CBA vegyesvállalat, a C és C Partner Vagyonkezelő Kft. megszűnik, nagy valószínűséggel együtt/egyben biztosan nem kerül a Match-hálózat a magyar cégekhez. Sőt, a Napi szerint jelenleg azt hallani, hogy a hálózat tagjai már egyenként eladóak, így komoly aknamunkával − de vélhetően olcsón − a CBA lassan, de biztosan felvásárolhatja a legjobb boltokat.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.