A G3 Shopping Resort bevásárlóközpont az osztrák főváros északi agglomerációjában, Gerasdorfnál létesült. Az összesen 190 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény 200 millió eurós beruházásból épült meg, és csütörtökön fogadta az első vásárlókat.A tulajdonos és projektfejlesztő az UniCredit csoport osztrák tagja, a Bank Austria érdekeltségébe tartozó BAI ingatlanfejlesztő. A G3-ban 58 ezer négyzetméteren 140 üzlethelységet alakítottak ki, ebből a nyitásig 97 százalékot adtak bérbe a cég közlése szerint. A beruházók reményei szerint ezerhatszáz állás létesül a G3-ban. Középtávon 200 millió euró éves bevétellel és napi 18-20 ezer vásárlóval számolnak.Szakértők rámutatnak, hogy jelenleg is nagy a verseny a piacon: Bécsben és környékén a G3 a harmincadik bevásárlóközpont, ezek összesen 700 ezer négyzetmétert tesznek ki.A G3 a legnagyobb olyan bevásárlóközpont az országban, amely egyetlen épületből áll, míg az üzlethelységek összes alapterületét tekintve az ötödik legnagyobb. Az üzletek területe alapján a vösendorfi Shopping City Süd (SCS) vezet 130 ezer négyzetméterrel, a második a bécsi Donauzentrum 82 ezer négyzetméterrel.
140 üzletes új pláza nyílik Bécs mellett
Új bevásárlóközpont nyílt Bécs mellett 200 millió eurós beruházással.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.