Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Településtípustól függően havi nettó 8 és 20 ezer forint közötti összeget jelölt meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a dohányboltok koncessziós díjaként.
Kiírta a fejlesztési miniszter a nemzeti dohányboltok koncessziós pályázatát. A pályázatokat a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-hez kell benyújtani. Jövő nyártól ugyanis állami monopólium lesz a dohánykereskedelem, és csak erre kijelölt, nemzeti dohányboltnak nevezett üzletekben lehet majd cigarettát vásárolni. A jelenlegi 43 ezer helyett jövőre összesen 6-7 ezer bolt árulhat dohányárut.
Az úgynevezett nemzeti dohányboltokat pályáztatás útján választják ki, az elbírálásánál előnyben részesülnek majd a megváltozott munkaképességűek, a 3 hónapja egybefüggően álláskeresők, illetve akik ilyen személyeket foglalkoztatnak.
A koncessziós pályázati felhívás érdekessége, hogy végre kiderül, mennyit kell majd fizetniük a jövő dohányboltosainak az üzleti engedélyekért, Eszerint a 2000 fő alatti településeken évi nettó 100 ezer, a 2 és 10 ezer fő közötti lakosúaknál évi 160, a 10 ezer fő felettieken évi 200 ezret, Budapesten és a megyeszékhelyeken pedig 240 ezret kell fizetni.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.
Erről ír a világsajtó.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.