Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Üzletet nyit a Pólus Centerben a lengyel tulajdonban lévő nemzetközi cipőhálózat, a CCC - közölte a bevásárlóközpont.
A CCC egy magántulajdonban lévő cipőkereskedelmi vállalat, amely a lengyelországi piacvezető pozíciója mellett, Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Oroszországban, Lettországban és Kazahsztánban együttvéve több mint 700 üzlettel rendelkezik - írta közleményében a Pólus Center.
A cipőláncnak ez az első, bevásárlóközpontban megnyitott üzlete Magyarországon. „A CCC számára rendkívül lényeges szempont a bérlői összetétel és a magas látogatószám egy új helyszín kiválasztásánál, éppen ezért a tulajdonos alaposan megválogat minden egyes új lokációt. A Pólusban megtaláltuk a számításainkat, és bízunk benne, hogy az üzlethelyiség megfelelő kialakítása, a tökéletes üzlethelyiség megtalálása, és a ház jelenlegi felújítása mind hozzájárul majd a vásárlóink elégedettségéhez. Ezért külön öröm számunkra, hogy az első magyar bevásárlóközpontbeli üzletünket a Pólus Centerben nyithatjuk meg" – idézte a közlemény Hódi Sándort, a CCC magyarországi ügyvezetőjét.
A Pólus Centerben szeptember végén indult el a teljes körű felújítás. A bevásárlóközpont az ősz folyamán több mint egymilliárd forintos beruházás keretében látványosan megújul, és a téli hónapokra már új környezetben várja látogatóit - tették hozzá.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A tervezettnél tovább maradhat az űrállomás fedélzetén Kapu Tibor.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.