Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Sokszor majdnem 200 ezer forintot is el kell költeni egy ezer forintos ajándék beváltásához a pontgyűjtő kártyás akciókban - közölte a Tudatos Vásárlók Egyesülete. Haraszti Anikó, a szervezet elnöke az InfoRádió műsorában felhívta a figyelmet arra, hogy ellentételezésként a cégek szinte ingyen jutnak az adatainkhoz és ismerhetik meg fogyasztási szokásainkat.
A különböző pontgyűjtő kártyákat vizsgálva a Tudatos Vásárlók Egyesülete megállapította, hogy leginkább a kártyát kibocsátó cég profitál egy ilyen akcióból. Haraszti Anikó, a társaság elnöke szerint minimális az, amit a fogyasztók nyertek a programokkal - hangzott el az InfoRádió műsorában.
Haraszti Anikó hozzátette, a legtöbb esetben egy százalék alatti a visszatérítés, vagy juttatás aránya a különböző pontgyűjtő kártyák használatánál. Azt mondta, sokszor az ajándék termék értékének kétszázszorosát kell elkölteni.
A levásárolható kártyáknál tény, hogy a vásárló néhány ezreléket visszakap a pénzéből. A vásárló azt azonban nem tudja felmérni, hogy közben a kereskedő az esetek többségében vélhetően arra is ráveszi, hogy jóval többet vegyen, mint azt eredetileg tervezte.
Haraszti Anikó azt mondta, ahhoz, hogy valóban értékelhető kedvezményeket kapjon a vásárló, annyi kártyát kellene használnia, hogy az már a vásárlás minőségének rovására menne.
Az egyesület további problémaként értékelte, hogy a különféle hűségprogramok működési szabályzatai alapján a legtöbb esetben az ajándékkatalógusokban feltüntetett áruk képe csak illusztráció, a céget ez nem kötelezi arra, hogy pontosan azt az ajándékot adja, amit a vásárló kiválasztott magának.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
A játékost 2021-ben egy Eb-meccsen újra kellett éleszteni.