Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Skoda legújabb modelljét, a Rapidot a ferihegyi repülőtér 1-es terminálján mutatták be a márkakereskedőknek és a sajtónak. Ez volt az első nagyobb esemény, amelyet a Budapest Airport és három rendezvényszervező cég által alapított Terminal 1 Airport Event Center bonyolított le.
Mintegy 500 vendég vett részt a Skoda új modelljének, a Rapidnak a bemutatkozó gálaestjén, amelyet a ferihegyi reptér 1-es termináljának épületében tartottak - közölte a Turizmus Online.
A Budapest Airport május 31-én szüntette meg az 1-es terminálon az utaskiszolgálást és átköltöztette a diszkont légitársaságokat a 2-es terminálra.
A zárás után az építészeti műemlékként nyilvántartott 1-es terminál épülete is szerepet kapott Bruce Willis új filmjének forgatásában, az amerikai és magyar filmesek öltözőnek, ruhatárnak, stábközpontnak, kantinnak és sminkes szobának is használták a terminált. Ez adta az ötletet, hogy a terminált forgatási vagy egyéb helyszínként hasznosítsák.
A Budapest Airport végül egy rendezvényeszköz és dekorációs, egy cateringes, valamint egy fény- és hangtechnikai céggel közösen létrehozta a Terminal 1 Airport Event Centert, amely október végén mutatkozott be a szakmai partnereknek és a potenciális megrendelőknek.
A bemutatón kiderült, hogy akár konferenciák, akár elegáns fogadások, akár hangversenyek és koncertek rendezésére is kiválóan alkalmas az 1939-ben megtervezett terminál, amely az ötszáz fős befogadóképesség mellett saját, külön, négyszáz autó számára megfelelő parkolóval is rendelkezik.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.