Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Üzleti faktoring tevékenységre szakosodott céget indított Magyarországon a német Grenke csoport, a közel 100 millió forintos induló tőkével létrehozott GF Faktor Zrt. a hazai kis- és közepes vállalkozások számára biztosít pénzügyi megoldásokat - mondta Baltay Zsombor, a GF Faktor Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
Rámutatott: az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a likviditási nehézséggel küzdő cégek száma az országban, ez különösen a kis- és közepes vállalkozásokat sújtja. A cégbírósági adatok szerint az idén az első háromnegyed évben 18 ezer felszámolási eljárás indult, 22 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A vezérigazgató szerint a vállalati finanszírozásban a banki hitelezés visszaszorulóban van, a jegybank adatai szerint az első fél évben jelentősen, mintegy 211 milliárd forinttal csökkent a bankrendszer vállalati hitelállománya. A visszaszoruló hitelezés mellett általánossá vált az igény, hogy a szállítók egyre hosszabb fizetési határidővel állítsák ki a számláikat, ami még kedvezőtlenebb likviditási helyzetbe hozza őket - mutatott rá.
Baltay Zsombor elmondta: a GF Faktor Zrt. - a Grenke-csoport nemzetközi tapasztalatainak felhasználásával - egyedi megoldásokat dolgozott ki a likviditási problémák kezelésére. A kibocsátott számlákat a befogadást követően azonnal előfinanszírozzák megbízóik számára. Ezzel a megoldással a vállalkozások jelentősen javíthatják likviditási helyzetüket és erősíthetik pénzügyi mutatóikat - mutatott rá.
Amikor a számla esedékessé válik, a megbízóval előre egyeztetett, összehangolt felszólítási eljárás kezdődik, amelyre az ügyfél bármikor hatással lehet. Emellett a GF Faktor a teljes körű portfólió-menedzsment keretében folyamatosan figyelemmel kíséri a megbízók vevőinek hitelképességét - tette hozzá a vezérigazgató.
A Grenke-csoport 2006 óta van jelen Magyarországon, ekkor hozta létre Baltay Zsombor az irodai alkalmazások finanszírozására szakosodott Grenkeleasing Magyarország Kft-t., így Németország és Svájc után Magyarország a harmadik állam, ahol a vállalat faktoring tevékenységgel is megjelent.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a Ferrari szerezte meg a pole pozíciót.