Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Több mint 11 ezer dolgozójától válik meg az Egyesült Államok harmadik legnagyobb bankja, a Citigroup. A lépés a bank vezetői szerint szükséges a pénzintézet átalakulásához.
A Citigroup vezérigazgatója szerint mindezen lépésekre a vállalat átalakulása érdekében van szükség. Michael Corbat nyilatkozatában kifejtette, hogy továbbra is elkötelezettek maradnak globális hálózatuk mellett, ugyanakkor olyan területeket sikerült meghatározniuk, ahol az ő mostani arányú jelenlétük nem biztosít érdemi hozamokat.
A Bloomberg jelentése szerint a Citi terve szerint 1900 dolgozót küldenek el az intézményi ügyfélcsoporttól, 6200 embernek mondanak fel a globális fogyasztói banki üzletágnál, 2600 munkavállalót pedig az üzemeltetési és technológiai részlegről rúgnak ki. A Citigroup közleménye szerint mindez segíteni fogja a vállalat hatékonyságának növekedését a piaci üzletágban.
A Citigroup-nak nem ez az első nagy elbocsátási hulláma. Már 2008-ban is megváltak 11 ezer dolgozótól, akkor a döntést a bank rossz pénzügyi adataival igyekeztek alátámasztani, mivel veszteséges volt a pénzintézet (2008 harmadik negyedévében 2,8 milliárd dollár volt a veszteség). A világ nagy pénzintézetei mostanában sorra jelentenek be hasonló lépéseket, legutóbb a svájci UBS közölte, hogy megválik 10 ezer munkatársától a bank kereskedési szegmensének zsugorodása következtében. Jelentések szerint Európában sokkal nagyobb léptékűek a leépítések, mint akár az Egyesült Államokban, vagy Japánban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.