Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Tavaly 28 305 cég szűnt meg Magyarországon, mintegy 4000-rel több, mint egy évvel korábban - közölte az Opten Informatikai Kft. csütörtökön.
Az egekbe szökött a cégalapítási kedv 2012 első hónapjaiban, március elején ugyanis szigorúbb cégalapítási feltételek léptek hatályba - tájékoztattak. A havi öt-hatezer új céget hozó cégalapítási hullám után áprilistól havi két-háromezerre zuhant az új bejegyzések száma, bár a tendencia lassú emelkedést mutat, és az idén várhatóan visszatérünk a korábban jellemző 4000-es havi értékekhez.
Az Opten szerint az első félévben ezzel párhuzamosan soha nem látott végelszámolási dömping tizedelte a vállalkozásokat. Az első negyedévben több mint 9000, a másodikban több mint 10 000 cég végelszámolása indult meg, ami óriási ugrás a megelőző évi öt-hatezres negyedéves adatokhoz képest.
Szerintük a jelenség hátterében az állt, hogy a NAV és a cégbíróságok hajszát indítottak azokkal a cégekkel szemben, amelyek nem tettek eleget adminisztratív kötelezettségeiknek. A mérleg leadását elmulasztó cégekkel szemben kényszer-végelszámolási eljárások indultak, amelyek gyakran felszámolásba fordultak át.
Az év második felében csökkenni kezdett a felszámolások, a végelszámolások száma, emögött is jogszabályi változások húzódtak meg - írta az Opten közleményében.
A cégstatisztikai fordulatokban bővelkedő év utolsó negyedévére maradt a feketeleves: látványosan megugrott a törlések száma. Míg 2010 utolsó negyedévében 6438 cég szűnt meg, 2011 hasonló időszakában pedig csak 5895, addig a mögöttünk álló három hónapban 9418 társaságot töröltek a cégbíróságok.
Az Opten közleményében kiemelte, hogy éves szinten a cégalapítások száma (38 ezer) még mindig jóval magasabb, mint a megszűnéseké (28 ezer). Ez egy felpörgő gazdaság esetében még jó előjel is lehetne, de az itthoni helyzetben - amikor egy év alatt a működő vállalatok csaknem 5 százaléka megszűnik - inkább elővigyázatosságra int.
Az Opten szakemberei szerint a felszámolások száma 2013-ban előreláthatóan csökkenni fog, amire gyakorlatilag a rendszerváltás óta nem volt példa. Ennél is nagyobb fordulat várható a végelszámolásoknál, ezek száma ugyanis akár 40-50 százalékkal is csökkenhet a kényszertörlés bevezetése miatt. Ezek azonban csak látszólag kedvező folyamatok, a törlések száma ugyanis akár meg is duplázódhat 2012-höz képest - írta közleményében az Opten Kft.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.