Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Grep Zrt. 14 millió forint értékű fejlesztést hajt végre a felvidéki Lekéren (Hronovce). Egy szlovák kivitelező és egy magyar lámpatestgyártó vállalattal együttműködésben végrehajtandó fejlesztés során 158 modern, magyar gyártású lámpatestet szerelnek fel a szakemberek, amelyekkel a jelenleg legkevésbé hatékony higanygőzös technológiát váltják majd.
A 158 lámpatest Grep Zrt. általi teljes cseréjével járó modernizáció révén felére esik vissza a közvilágítás energiaigénye és költségei a szlovákiai Lekéren. Az 1500 fős kistelepülés közvilágításának energiaigénye és üzemeltetési költségei így a felére esnek vissza. A fejlesztést követően a Grep Zrt. 10 éven keresztül, teljes garanciavállalás mellett, üzemelteti és tartja karban a rendszert. A cég szlovákiai tervei között több település közvilágításának modernizációja és egy együttműködési hálózat kiépítése szerepel.
A Magyarországon is több kistelepülés közvilágítási rendszerét modernizáló vállalat vezérigazgatója szerint a mostani pilot projektet a jövőben több megbízás is követheti. A megtakarítás lehetőségei és a társadalmi, gazdasági igények adottak, ráadásul a szlovák fejlesztések esetében a finanszírozás is könnyen biztosítható. „Azt tapasztaltuk, hogy a szlovákiai pénzintézetek könnyebben adnak pénzt a megtérülési számítással alátámasztott fejlesztésekhez, mint Magyarországon. A lekéri modernizáció forrását például az önkormányzat saját hitel formájában teremtette elő, de szükség esetén az ESCO típusú együttműködésre is nyitottak a települések” – mondja Horváth Szilveszter. A stabil, kiszámítható finanszírozási lehetőségek vonzóvá teszik az energetikai modernizációval foglalkozó vállalatok számára északi szomszédunkat, teszi hozzá.
A kiemelkedő megtakarításnak köszönhetően a szlovákiai települések esetében a fejlesztések beruházási költsége már 4-6 év alatt megtérül. A teljes megtakarítás így rövid idő alatt jelentkezik a települési költségvetésekben. Ráadásul a kistelepüléseken sokszor előfordul, hogy a költségeket a világítás éjszaka 11 és hajnal 5 közötti részleges vagy teljes lekapcsolásával igyekeznek mérsékelni, ez viszont közbiztonsági kockázatot és balesetveszélyt rejt magában.
„A modernizálás révén erre már nincs szükség, a szolgáltatás még folyamatos üzem mellett is megtakarításokat biztosít. A fényerő automatikus szabályozására képessé tett rendszer pedig biztosítja, hogy csökkentett teljesítmény mellett a közvilágítás egész éjszaka működhessen, növelve ezzel a közbiztonságot, csökkentve a balesetveszélyt” – mutat rá Horváth Szilveszter arra, hogy miért lehet vonzó a GREP Zrt. ajánlata a többi szlovákiai, felvidéki önkormányzatnak is.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.