Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Húsvétra ismét megjelenhetnek a polcokon a gyulai húskészítmények, amelyeket már az új, önkormányzati tulajdonú cég gyárt - hangzott el az MR1-Kossuth Rádióban.
Ezekben a hetekben kezdi meg a termelést az a cég, amelyet a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát helyén hoztak létre - közölte az MR'-Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsora.
A Gyulahús Kft. teljes egészében önkormányzati tulajdonú, és már készül az üzleti terv is. A város a kormánytól 1, 8 milliárd forintot kapott a helyi gazdasági élet fellendítésére, ebből jut a gyulai kolbászra is, amely, ezt ígérik az új cég vezetői, ugyanolyan lesz, mint régen.
Görgényi Ernő polgármester azt mondja, amit eddig elértek, az biztató, de most jön a munka java, amely a szakemberekre vár. Képződött egy olyan közakarat, amely forrást is biztosított a gyulai húsipari kultúra megmentésére, a 144 év tradícióinak továbbvitelére és a munkahelyek megmentésére.
Minderre 1,8 milliárd forint kormánytámogatás érkezett decemberben a feladatok biztonságos ellátásához. A pénz nagy részéből újraszerveződik a gyulai húsipar, megalakult a Gyulahús Kft., menedzsmentje hamarosan le is teszi az üzleti tervet az asztalra.
Egyértelmű, hogy a cégalapítással az önkormányzat komoly kockázatot vállalt, de a tét a tradíciók megmentése, a gyulai kolbász jövője, ezen keresztül pedig a térség perspektívája is - tette hozzá a polgármester. Szerinte az ügyet biztosan nem lehet veszni hagyni, a szakemberek pedig azt mondják, igenis van reális esély a körülbelül tíz éve masszívan veszteséget termelő vállalkozásnak a nyereséges működtetésére.
Segítséget egyébként már korábban is kért a város, négy éve egy egymilliárdos hitelt is kapott a húskombinát, de a polgármester szerint nem minősíthető módon ez a támogatás nem hozott eredményt, és úgy tűnik, a Gyulai Húskombinát néven működő cég adósságai miatt már nem is menthető.
Ezért van szükség az új cégre, amelynek a küldetése a húsipar újraszervezése. Nem a név a fontos, hanem, hogy az üzemek újra élettel teljenek meg, hogy termelés folyjék, és újra készülhessenek az egykor Európa-hírű gyulai húskészítmények.
A tervek szerint már januárban újrainduló termelést tőkeemeléssel, forgóeszköz gyanánt biztosítják majd. A menedzsmentben most a vállalatnál másodvonalban dolgozó, a működést, technológiákat jól ismerő szakemberek, illetve az üzem fénykorában vezető szerepet játszó „nagy öregek” vesznek majd részt, akik vissza tudják hozni a régi ízeket, a régi dicsőséget.
Az egyik ügyvezető a hentescsaládból származó, korábban a kombinátban 30 évet ledolgozó Dékány Ferenc a Hajnal-tájnak azt mondta, a legfontosabb most az elvesztett piacok visszaszerzése és minél több ember foglalkoztatása. A szakember úgy számol, a január végi indulás után március elején, de húsvét tájékára mindenképpen a boltok polcain kell legyen a gyulai kolbász.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A Meta több száz tiszás Facebook-csoportot törölt a múlt héten. Ezúttal technikai hiba állt a háttérben, de mi történhet, ha a két oldal elkezdi egymás ellen felhasználni, hogy a platform bárkit letilthat?
Az Európai Parlament vitát tartott a Pride-ról, amelyen több mint 70 képviselő személyesen is részt vett.
Az amerikai elnök 50 százalékos vámot lengetett be, amit a brazil államfő, Luiz Inácio Lula da Silva az ország igazságügyi rendszerébe való beavatkozásnak minősített és ellenvámokat ígért.
Járai Zsigmond már az első Orbán-kormány idején fontos pozíciókat kapott.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem szubjektív élmény volt.
Egy korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.