Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az építési vállalkozói díjnak tartalmaznia kell az építőipari rezsióradíj alapján számított munkadíjat, amelyet a közbeszerzéseknél vizsgálnia kell az ajánlatkérőnek - ezek a szabályok is szerepelnek a kormány honlapján olvasható rendelettervezetben, amelynek fő célja, hogy megakadályozza az építőipari lánctartozás kialakulását.
A rezsióradíjat az építésügyért felelős miniszter hirdeti ki, az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján. A közbeszerzéseknél a rendelet majdani hatályba lépését követő 10. nap után indult eljárásoknál kell alkalmazni a rezsióradíj vizsgálatát.
Egy cég csak akkor végezhet építési kivitelezést, ha a (rész)tulajdonosa vagy pedig vezető tisztségviselője nem volt tulajdonosa vagy vezetője olyan kivitelező cégnek, amely hatósági vagy bírósági határozaton alapuló fizetési kötelezettségének nem tett eleget.
Ugyanez a szabály ismétlődik meg, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara általi nyilvántartás megtagadásánál. Aki a bejelentkezést megelőző 5 éven belül maradt adós - mint tulajdonos, vagy vezető - annak a cége nem regisztrálható a kamaránál. Enélkül pedig nem lehet kivitelező.
Külön felsorolás található a tervezetben arról, hogy mikor vonja vissza a kamara a kivitelezési jogosultságot. Például akkor, ha a cég megsérti a szakma szabályait, így például a munkaügyi és a munkavédelmi előírásokat. A rendelet tervezete megengedi az építési napló elektronikus vezetését. A fővállalkozó e-főnaplót, míg az alvállalkozó e-alnaplót vezet. Szintén elektronikusan történik a teljesítés igazolása, valamint a műszaki átadás-átvétel is.
Az építési munkaterületet a fővállalkozó akkor adja át a megrendelőnk, ha a teljesítés igazolása, valamint a számla kiállítása után megkapta a járandóságát. Amennyiben a megrendelő és a fővállalkozó közötti vita hátráltatja a munkaterület átadását, a fővállalkozó jogorvoslatot kezdeményezhet, illetve szakértői szervezet szakvéleményét kérheti.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.