Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Március elsején egyesült három kelet-magyarországi takarékszövetkezet, az új intézmény így már Budapesten és öt megyében 30 településen működik.
Március 1-jén beolvadt a Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet és a debreceni Alföld Takarékszövetkezet a kazincbarcikai székhelyű Takarék Szövetkezeti Hitelintézetbe – közölte az utóbbi pénzintézet.
A három takarék közgyűlése tavaly május 3-án döntött úgy, hogy gazdasági tevékenységük hatékonysága növelése és versenyképességük erősítése érdekében egyesülnek. Az egyesülést a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedélyezte. Az egyesüléssel létrejövő jogutód takarékszövetkezet Takarék Szövetkezeti Hitelintézet néven működik tovább.
"Az egyesüléssel egy olyan regionális és országos szinten is jelentős takarékszövetkezet jön létre, amely megtartja a jogelődök előnyeit: a gyorsaságot, rugalmasságot és az ügyfélközpontú kiszolgálást; a nagyobb üzemméretből adódóan pedig még versenyképesebb banki szolgáltatásokat tud nyújtani" – közölte a szövetkezet.
Az egyesült takarékszövetkezet "stabil, tőkeerős hátérrel, megbízható magyar tulajdonosi körrel" már 33 fiókban és 17 bankjegykiadó automatával áll az ügyfelek rendelkezésére. A Takarék Szövetkezeti Hitelintézet Budapest mellett öt megyében, 30 településen működik, fiókjaiban közel 250-en dolgoznak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.