Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Richter Gedeon Nyrt. és a finn Orion Corporation kutatás-fejlesztési együttműködési megállapodást írt alá, amelynek célja új kémiai vegyületek közös kutatása és fejlesztése - közölte a Richter kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A szerződés értelmében az együttműködés lehetőséget biztosít arra, hogy a két társaság közösen válasszon ki és fejlesszen tovább három, felfedezési fázisban lévő gyógyszerjelölt molekulát. A felek a fejlesztéssel kapcsolatos minden kiadást egyenlő arányban osztanak meg. A megállapodás egyelőre nem rendelkezik a kapcsolódó marketing jogokról.
Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a megállapodás jelentősége a Richter számára, hogy az együttműködés olyan kutatás-fejlesztési területet érint, nevezetesen az idegrendszeri betegségek gyógyítását, amelyben a magyar vállalat hagyományosan erős. Az Orionnal közös kutatás az időskori szellemi hanyatlással járó állapot - például Parkinson-kór, Alzheimer betegség - kezelését célzó vegyületek kifejlesztésére koncentrál.
A három projektet magában foglaló kutatási együttműködés öt évre szól, de nyitva hagyja a lehetőségét a tovább együttműködésnek - fejtette ki a kommunikációs vezető. Hozzátette, hogy a kutatás ilyen korai fázisában nem lehet megbecsülni azt, hogy mikor lehet gyógyszer a fejlesztésből, a jelenlegi együttműködés elsődleges célja a költségek megosztása.
Az Orion humán és állatgyógyászati gyógyszereket, gyógyszerhatóanyagokat és diagnosztikumokat fejleszt, gyárt és értékesít. A társaság kutatás-fejlesztése a központi idegrendszerre ható gyógyszerekre, az onkológiai és intenzív terápiás területre, valamint tüdőgyógyászati készítményekre fókuszál. Az Orion 980 millió euró nettó árbevételt ért el 2012-ben, munkavállalói létszáma pedig megközelítőleg 3500 fő volt. Az Orion A és B részvényeit a helsinki tőzsdén jegyzik.
A Richter tavaly 326,7 milliárd forint (1,1 milliárd euró) árbevételre tett szert, adózott eredménye 50,5 milliárd forint volt. A társaság termékpalettáján főként nőgyógyászati, központi idegrendszeri, szív- és érrendszeri gyógyszerek szerepelnek. A Richter eredeti kutatása a központi idegrendszer megbetegedéseire irányul.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A tanú című filmhez hasonlóan a kormány már azelőtt ítéletet hozott a volt MTA-s kutatókról, hogy a befogadásukról megszületett volna az ELTE döntése. Választásuk persze nem is nagyon volt.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.