Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Napi Gazdaság információi szerint az elektronikus árlejtéses licittel a KÉSZ Zrt. nyerte a Kossuth tér átépítésére kiírt zártkörű tendert, a nyertesnek jövő év márciusára kell elkészülnie a térrel.
A napilap keddi számában azt írta: indulhat a Kossuth tér átépítése, mert a "nemzet főterének" is nevezett Steindl Imre Program (SIP) tendere a múlt héten lezárult. A zártkörű tenderre a nyertes KÉSZ-en kívül a Magyar Építő Zrt., illetve a Reneszánsz Zrt. alkotta konzorciumot, valamint a Swietelsky-Penta konzorciumot hívták meg.
A nyertest végül a közbeszerzési törvény által szabályozott elektronikus árlejtéses licittel választották ki. A lap értesülései szerint a KÉSZ 14 milliárd forinthoz közeli vállalási árra szorította le a költségeket, és ezzel nyert is, de a szerződést egyelőre még nem kötötték meg. Wachsler Tamás, a SIP programirodájának vezetője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta értesüléseiket.
A Kossuth téri nagyberuházás megvalósítására már a múlt év végén kiírtak egy pályázatot, amelyet az egyik pályázó (ZÁÉV) váratlan visszalépése miatt akkor érvénytelennek nyilvánítottak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.