Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Újabb 150 állást költöztet Magyarországra a Givaudan svájci aromagyártó cég, amely eddig a nagy-britanniai Bromborough-ban készítette a Walkers chipsekhez az ízesítőket.
A Givaudan még 2010 decemberében döntött úgy, hogy Makón építendő új gyárába költözteti aromagyártó üzletágát, a bromborough-i telephelyet pedig addig akarták működtetni, amíg a teljes üzemet át nem költöztetik a magyar gyárba.
A bromborough-i üzemben kétféle Walkers-chipshez készítettek ízeket: paradicsomos garnélarákoshoz, valamint snidlinges tejfölöshöz. A Makóra költözés után a brit eveshami paradicsomokat is Magyarországra szállítják majd, hogy a makói üzemben készítsenek belőle ízesítőanyagot, amit aztán visszaszállítanak majd a Walkers chipsgyár brit üzemébe felhasználásra.
A Walkers ugyanis idén februrárban jelentette be, hogy több brit hozzávalót fog felhasználni chipseihez, így az eveshami paradicsomok mellett somerseti cheddar sajttal, dorseti tejföllel és cheshire-i sóval akarják ízesíteni a brugonyaszirmokat. A Makóra költözésről beszámoló Food Manufacture oldal azonban azt nem részletezi, hogy ezeket az alapanyagokat is a Givaudan magyar gyárában fogják-e feldolgozni.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.