Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Elmaradt bérükért tüntettek a Heves megyei Petőfibányán a koreai tulajdonú CU Electronics – korábban Young Shin, majd Young Star Kft. – dolgozói - adta hírül pénteken a heol.hu Heves megyei hírportál.
A demonstráción, a mintegy 120 embert foglalkoztató cég munkatársainak ötöde vett részt. A munkások szerint egy nappal korábban a cég vezetői figyelmeztettek arra, hogy a "renitenseknek" felmondanak - közölte a portál.
Molnár Jánosné szakszervezeti vezető - akinek a munkaviszonyát még a hét elején azonnali hatállyal megszüntették - a heol.hu-nak azt mondta: immár egy éve akadozik a fizetésük, idén februárra pedig még egy fillért sem kaptak. Az illetékesek nem indokolják meg eljárásukat, így azt sem, hogy miért küldik őket rendszeresen kényszerszabadságra. Az is rendszeressé vált, hogy a banki letiltásokat, illetve a gyermektartást a cég levonja, de nem juttatja el az arra jogosultaknak – tette hozzá.
A dolgozók petíciót szerettek volna átadni a cég koreai vezetésének, de a portás nem engedte be a tüntetőket - közölte a honlap.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Bár Donald Trump volt a házigazda, Vlagyimir Putyin tartotta kezében az amerikai és orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. Moszkva helyzeti előnybe került, és korlátlanul folytathatja háborúját, amíg annak felelősségét Kijevre tudja hárítani.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.