Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Új üzletágat alakít ki a kormánykedvenc élelmiszerlánc alapító-tulajdonosaihoz kötődő szegedi raktárcég: uniós támogatással az ország egyik legnagyobb teljesítményű mélyfúrógépét vásárolta meg.
Magas foglalkoztatási hatás – ezzel a „jeligével” pályázott uniós forrásra a szegedi Hansa-Kontakt Inv. Kft., 30 új munkahelyet ígérve, és pillanatok alatt el is nyert közel 450 millió forintot. Igaz, a pályázati kritérium is csak annyi, hogy a létszám elérje a 25 főt. Az eddig kizárólag raktározással foglalkozó társaság – amely mások közt két CBA-alapító, Breier László és Krupp József cégeinek tulajdonába tartozik – a vállalkozásfejlesztésre kapott forrásból nem az évek óta űzött logisztikai tevékenységét bővíti, hanem vadonatúj üzletágat alakít ki: geotermikus fúrásba kezd. Mégpedig extra nagy teljesítményű, 100 tonnás gépet vásárolt, annak üzembe állítására kért és kapott márciusban a szolnoki bányakapitányságon engedélyt, azaz mélyfúrási alkalmassági bizonyítványt.
A profilbővítés lehetséges okairól a HVG e heti számában olvashatnak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.