Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Hogyan érdemes egy jó ötlettel a világpiacon fellépni? Hogyan segíthet a bank a vállalkozásnak? Mi a titka a prosperitásnak? Melyek az innováció új korszakának a jellemzői. Négy stratégiai kérdés, amelyekre választ ad a BarCamp Budapest Konferencia. Az előadás maratont 2013. május 2-án rendezik a budapesti Akvárium klubban.
Magyarországon a rendszerváltás éveiben vált ismertté a kockázati tőkebefektetés gyakorlata. Szigeti Károly a Central-Fund Zrt. befektetési igazgatója azt vizsgálja, hogy mi lett a sorsa azoknak a hazai kis és közép vállalkozásoknak, amelyek az elsők között jutottak így tőkéhez.
Az induló vállalkozások legnagyobb gondja általában az, hogy hogyan találjanak befektetőket.
A startup világ egyik legsikeresebb vállalkozója, a Szilícium völgyből érkező Gil Penchina ad tanácsokat ezzel kapcsolatban a konferencián. Penchina korábban az eBay alelnöke volt, emellett a LinkedIn, Yelp, PayPal és számtalan egyéb sikeres szolgáltatás köthető a nevéhez, évente közel félmillió dollárt fektet induló vállalkozásokba. Penchina először Gerő Viktorral – a Conor Fund partnere aki korábban többek között a Vatera.hu Kft. ügyvezető igazgatói posztját töltötte be – beszélget a sikeres tőkebevonás feltételeiről, majd előadásában tapasztalatait, tippeket és trükköket osztja meg arról, hogy Amerikában hogyan lehet meggyőzni a befektetőket és ők milyen szempontok szerint döntenek.
A BarCamp Budapest keretében rendezik meg idén is a Budapest Bank startup versenyét. A megmérettetés ezúttal minden ízében nemzetközi szintű lesz: a pályázók angolul mutatják be újításukat, a zsűriben pedig részt vesz két nemzetközileg elismert szakember, Gil Penchina és Tim Röhrich. A vállalkozó szelleműek 2013. április 18-ig nevezhetnek innovatív informatikai ötletekkel.
Az elmúlt évek gazdasági válságában azt tapasztaljuk, hogy a vállalkozások jó része veszni hagyja, vagy legalábbis elhalasztja jó üzleti ötletei megvalósítását a megfelelő mértékű tőke hiánya miatt. A Budapest Bank képviseletében Erdei Zsuzsa a mikro üzletág vezetője beszél majd előadásában a kisvállalkozások finanszírozási igényeiről, arról, hogy egy kedvező hitelkonstrukció nem teher, hanem a továbblépés záloga lehet a cégeknél.
Új korszakba lépett az innováció, ezt állítja Tim Röhrich a bécsi Pionners Fesztivál gazdája. Szerinte most a kreativitás jóval nagyobb eséllyel érvényesülhet, mert szinte korlátlanul elérhetőek az innovatív vállalkozások számára azok az információk, erőforrások, know-how-k, technológiák, amelyek az eredményességhez kellenek. Ugyanakkor érdemes hátrafelé is tekinteni: az amerikai Fortune 500-as listáján szereplő cég többsége csupán 50 éves múlttal rendelkezik, az új vállalkozások negyede pedig 1 éven belül becsődöl. Szabó Dávid a Microsoft-tól arra világít majd rá, hogy mit lehet a több évtized, akár több évszázad óta sikeresen működő vállalatoktól tanulni.
A BarCamp Budapest konferencia a plenáris előadások mellett kerekasztal beszélgetéseknek és vitáknak is helyet ad. A digitális média tartalom előállításában az lesz a kérdés, hogyan tudják felvenni a versenyt a világcégekkel a hazai gyártású tartalmak. A részt vevők Vaszily Miklós az Origó Zrt. vezérigazgatója, Dunai András digitális üzletág vezető Sanoma Media Budapest és Kardos Gábor digitális üzletág igazgató Ringier Kiadó.
A blogszféra mostanra érték és mérték lett a hazai internetes tartalomban is. Az irányokról és az eddigi tapasztalatokról beszélget majd Pálinkás Szűcs Róbert (postr), Szily László (cink.hu), Szabó Zoltán (index.hu), Szabó Gergely (Ringier Kiadó).
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.